Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sánta Őz a sziú sámán ( 12. old )

9/Gyógyító es rontó szerek Én szentember vagyok—vagyis wícsásá wákhá. „Sámán", vagy ahogy ti mondjátok, „orvosságos ember" — ezek fehérember-szavak, olyanok, mint az angol squaw (indián asszony), papoose (indián csecsemő), tomahawk (harci bunkó), vagy akár a sziú is, mind olyan szavak, amelyek az indián nyelvben nem léteznek. Szeretném, ha jobb szó volna rá, amiből jobban megértenétek, mit is jelent a „sámán", de sem én, se ti nem találtunk jobbat, így hát alighanem be kell érnünk a sámánnal. Csakhogy ez az elnevezés korántsem tartalmazza mindazt, amit egy indiánban felidéz, ha ezt a szót hallja: sámán. Nektek csupán ez az egyetlen, szegényes szavatok van azokra a különböző emberekre, akik különböző dolgokat csinálnak, s akikre mi más-más nevet használunk. Először is ott a javasember - a bézsúdá wícsásá —, a füvek ismerője. De nem csupán füvekkel gyógyít; rendelkeznie kell a gyógyításhoz szükséges wákhá erővel is. Aztán a júwípí, az összekötözött ember, aki a nyersbőrben és a kövekben rejlő erő révén mindent megtalál és gyógyít. Külön nevet kapott nálunk a wáájádá is — a révülő, aki olyan eseményekről beszél, amelyek a jövőben történnek majd, akinek megadatott az erő, hogy a jövőbe lásson. Azokat a dolgokat, amelyek az ilyen ember jóslatainak megfelelően bekövetkeztek, úgy hívjuk: wágíjábi. A szó azt is jelenti, szárnyas lény, olyan, aki repülni tud a levegőben, mert a jóserő az ilyenektől ered. A wábíjá-t — a „varázslót", aki rontással foglalkozik — talán boszorkánymesternek is nevezhetnénk. Ha jó ember, akkor azt, amit csinál, úgy hívjuk: wáánázi—felveszi a küzdelmet a kórral, megleli és előcsalja az ember testéből azokat a gonosz dolgokat, amelyek valamely ártó szellem révén kerültek bele. Van például egy bizonyos ürgefajta, az a föld alatti járataiból éles szélű fűszálakat és a tarajos sül tüskéit fújja az emberre, és ahol eltalálja, ott csúf kelések fakadnak. Ha viszont ez a fajta „varázsló" rossz ember, ő maga hoz rád olyan betegséget, amit aztán csak ő tud meggyógyítani - jó fizetségért. Az ilyenek között csalók is akadnak. Adnak valami jelentéktelen szert a bevonuló fiatalembernek, azzal, hogy a szer megóvja minden bajtól, nem fogja majd a golyó, épségben fog hazatérni. Ha a fiú valóban egy darabban kerül haza, a kegyetlenül behajtja a járandóságát. Ha nem -roppantul sajnálja. Megint másfaj ta sámán a héjóká - a szent bohóc -, aki az ő mennydörgéserejét használja arra, hogy egyeseket meggyógyítson. Szóval, az „orvosságos ember" kifejezés értelmezése amint láthatod, kiterjeszthető, olyan, mint valami óriási takaró, mindenki befér alája, aki rendelkezik valamilyen erővel. Még a pejotista vándorprédikátor, azútember is meghúzódhat alatta, és vallhatja magát sámánnak. De minél többet gondolkodom a dolgon, annál erősebb a meggyőződésem, hogy az egyetlen valódi sámán a wícsásá wákhá — a szent ember. O tud gyógyítani, megmondja a jövendőt, beszélget a füvekkel, parancsol a köveknek, irányítja a naptáncot, s akár az időjárást is képes megváltoztatni, de mindennek nincs különösebb jelentősége a számára. Ezek csupán egy- egy fokozatot képviselnek számára az úton, amelyen végighaladt. A wícsásá wákhá rég föléjük emelkedett. Az ő osztályrésze a wákhájá wówájágé— a nagy látomás. Ülő Bika ilyen ember volt. A Bűvöserejű Őz Sziklánál tartott naptáncrévületében sok kék kabátos katonát látott vonakodva beözönleni az indián táborba, és egy hang azt mondta neki: - Nektek adom őket, mert nincs fülük a hallásra. — Ülő Bika ebből már tudta, hogy az indiánok győzni fognak a következő csatában. Ő maga nem harcolt, nem állt a harcosok élén, semmit sem tett azon kívül, hogy bölcsességével és a benne rejlő erő hatalmával segítette népét. A wícsásá wákhá a magányt kedveli. Távol tartja magát a tömegtől, a kicsinyes, hétköznapi dolgoktól. Legszívesebben egy fának vagy sziklának dőlve gondolataiba mélyed, érzi az elevenen élő földet maga alatt, a hatalmas, vakító égboltot maga fölött. így sok minden megvilágosodik előtte. Ha lehunyja a szemét sok dolgot tisztán lát. Az az igazán fontos, amit csukott szemmel látsz. A wícsásá wákhá szereti a csendet, úgy burkolózik bele, mint egy takaróba. Ez a csend hangos, hangja, akár a mennydörgés, sok mindenről mesél neki. Az ilyesfajta ember az olyan helyeket szereti, ahol a rovarok zümmögésén kívül semmi nesz. Ott ül, arccal nyugatnak, segítséget kérőn. Beszél a növényekhez, és azok válaszolnak neki. A wámágásgá — mindaz, ami csak mozog földön, az állatok - hangjaira figyel. Olyanná válik, mint ők. Az élőlények mindegyikéből szünet nélkül áramlik valami beléje, és őbelőle is árad valami. Nem tudom, hol, illetve mi, de áramlik, árad. Tudom. Az ilyen sámán se nem jó, se nem rossz. El — ennyi az egész, és ez már elég is. A fehér emberek azért fizetik a papot, hogy „jó" legyen, hogy a nyilvánosság előtt illedelmesen viselkedjen, hogy reverendát hordjon, hogy bizonyos fajta nőktől tartózkodjon. Az indián sámán senkitől sem kap fizetést azért, hogy jó ember legyen, hogy jól viselkedjen és tiszteletre méltó dolgokat cselekedjen. A 74 wícsásá wákhá egyszerűen önmagát adja. Ö szabad ember - a fák vagy a madarak szabadságát élvezi. Hogy ennek a szabadságnak milyen ára van, az teljesen mindegy. Minden sámán — a javasember csakúgy, mint szentembereink - a maga egyéni módján gyakorolja hivatását, aszerint, mit sugallnak neki a látomásai. A Nagy Szellem akarata, hogy az emberek különbözőek legyenek. 0 teszi, hogy valaki különleges szeretetet érezzen egy bizonyos állat, fa vagy növény iránt. Az ő akarata az is, hogy az embereknek legyenek kedvenc helyeik, ahol különlegesen jól érzik magukat, s ahol magukban megállapítják: - Ez az a hely, ahol boldog vagyok, ahova tartozom. — Egy a Nagy Szellem, mégis végtelenül sok. Része a napnak, és a nap is része a Nagy Szellemnek. Rejtőzhet egy mennydörgésmadárban vagy állatban vagy egy növényben. Az emberi lény is végtelenül sok mindenből tevődik össze. Mindaz, ami a levegőt, a földet, a füveket, a köveket alkotja, része a mi testünknek is. Meg kell tanulnunk sokfélének lenni, érezni és ízlelni azt a sok mindent, ami mind mi vagyunk. Az állatokat és a növényeket Wákhá Tágá tanítja meg rá, mi a teendőjük. Nem egyformák. Minden madár más. Van, amelyik fészket rak, mások meg nem. Az egyik állat üregekben lakik, a másik barlangokban, megint mások csak úgy a bokrokban. Akad olyan állat is, amelyiknek semmiféle lakóhelyre nincs szüksége. Még az azonos fajtájú állatok — két őz, két bagoly - sem viselkednek egyformán. Még a kislányod aranyhörcsögeinek is más-más egyéniségük van. Sok növénnyel foglalkoztam. Egyiknek a levelei között sem találni két egyformát — pedig ugyanarról a szárról nőttek. Nincs a világon levél, amely hajszálra ugyanolyan lenne, mint egy másik. így tetszik ez a Nagy Szellemnek. Csupán nagy vonalakban rajzolja fel a földi lények életútját, megmutatja az irányt, merre, hová tartsanak, aztán hagyja, hadd boldoguljon mindegyik a maga módján. Cselekedjenek önállóan, ahogyan természetük, vágyaik diktálják. Ha Wákhá Tágának úgy tetszik, hogy a növények, az állatok, még a kicsi egerek és az apró bogarak is ilyen különbözőek legyenek, akkor mennyire irtózhat az emberek egyformaságától! Ahogyan mind ugyanazt teszik, egy időben kelnek, egyforma bolti holmikat vesznek fel, egyforma járműveken egyforma irodákba mennek, egyforma munkákon dolgoznak, miközben a szemük az egyforma órákon csüng, és ami a legrosszabb: egyfolytában egyformán gondokoznak. Minden teremtmény létének célja van. Még a hangya is tudja, mi ez a cél—nem az eszével, de valamilyen módon tudja. Csak az emberi lények jutottak oda, hogy már nem tudják, miért is léteznek. Az eszüket nem használják, és a testük, az érzékszerveik vagy az álmaik titkos tudását meg elfeledték. Nem élnek a tudással, amelyet pedig a szellem mindegyikükben elrejtett. Nem is tudnak róla. így hát vakon botladoznak a semmi felé az úton—az autópályán, amelyet szélesre és simára építettek maguknak, hogy gyorsabban száguldhassanak rajta a nagy üres lyukhoz, amely az út végén vár rájuk, hogy elnyelje őket. Sebesen járható, kényelmes ez a pálya, de én tudom, hová vezet. Láttam. Révültömben jártam ott, és beleborzongok, ha eszembejut. Azt hiszem, sámánnak lenni mindenekelőtt bizonyos tudati állapotot jelent. A sámán attól sámán, ahogyan látja és ahogyan megérti a világot, és ahogyan ráérez, mi is ez az egész. Hogy én wícsásá wákhá vagyok-e? Azt hiszem, igen. Mi más lehetnék, vagy mi más akarnék lenni? Ahogyan itt látsz magad előtt a pecsétes, kifakult ingben, a csámpásra taposott sarkú cowboycsizmában, a sípoló hallókészülékkel a fülemben, látod a bűzlő budit a széllelbélelt viskóval, amit otthonomnak nevezek - hát mindez így együtt nem nagyon illik bele a fehérek szentember-fogalmába. Láthattál részegen, láthattál nyavalyásan. Hallhattál káromkodni, disznó vicceket mesélni. Tudod, hogy sem jobb, sem bölcsebb nem vagyok senkinél. De voltam fönn a hegytetőn, megszereztem az én látomásomat, és megkaptam az én erőmet; és csupán ez az, ami számít. A látomás soha többé el nem hagy. Sem a börtönben, sem amikor holmi kifőzde hirdetéseként muris jeleket pingálok, sem a kocsmában, de még akkor sem, amikor nővel vagyok, sőt akkor nem hagy el csak igazán. Sámán vagyok, mert megálmodtam, hogy azzá kell lennem. Mert parancsot kaptam rá, mert az öreg szentemberek — Mellkas, Mennydörgéssólyom, Chips, Good Lance, vagyis Jó Lándzsa - segítettek, hogy azzá legy ek. Semmit sem tehetek, de nem is akarok tenni a sámánságom érdekében vagy ellene. Ha megbetegednél, akár egyetlen pohár tiszta vízzel meggyógyíthatnálak a látomásom erejével. Lehet, hogy nem minden esetben, de éppen elégszer. Wícsásá wákhá akarok lenni, olyan ember, aki sajátjaként érzi a mások bánatát. Akárhol hal meg valaki, én szerencsétlenebbnek érzem magam. Az éjjel az autópályán életét vesztette egy fiatal nő és a gy ermeke. Mélyen megrázott a haláluk. Alkonyatkor szólok a Nagy Szellemhez az érdekükben. Megtömöm a pipámat, és felajánlom az ő nevükben. Mindig ezt teszem. Akár hiszed, akár nem, amikor Robert Kennedyt - röviddel azután, hogy eljött ide hozzánk, indiánokhoz, hogy velünk beszélgessen — megölték, visszavonultam az izzasztókunyhómba, és áldozatot mutattam be érte. El tudsz képzelni egy fehér embert, amint éppen Fékevesztett Lóért imádkozik? Én már minden fokozaton - a füves gyógyításon, ajúwípí-n, a pejoton — túljutottam. Egyszerűen fogtam a pipámat, és mindezen felülemelkedtem. 75 Többet is akarok még mondani a sámánjainkról, a még élőkről, és azokról, akik már eltávoztak. Miközben beszélek, lehunyom a szemem, elmélyedek, hadd szóljon a szellem rajtam keresztül. Az ilyesféle emlékezésre külön szavunk van, úgy mondjuk: wágígesújá. A múltat idézzük fel, oda utazunk vissza, a szellemekkel lépünk kapcsolatba, hogy üzenetet kaphassunk tőlük, hogy visszahozzák tudatunkba halott barátainkat, hallhassuk hangjukat egészen addig, amíg oly erővei nem jelennek meg, mint egy látomás. Ne félj, nem lesz semmiféle szellemidézés. Most nem akarom mindezt végigcsinálni. Most csupán csak hátradőlök, lehunyom a szemem, hagyom, hogy más vezessen engem. Csupáncsak beszélek, beszélek, hagyom, hogy a szavak maguktól formálódjanak. Az emberből azért lesz bézsúdá wícsásá, sámán és javasember, mert egy álom erre utasította. Egyetlen ember persze nem álmodhat mindenfajta gyógyításról. Olyan betegségekkel foglalkozhatsz, amelyekről tudod, hogy gyógyításukhoz megvan benned az erő. Ezt a tudást nem lehet örökölni. Meg kell dolgozni érte, böjtölni, azon lenni, hogy az ember megkaphassa az álmot, de ez nem feltétlenül következik be. Igaz, hogy vannak családok, melyekből jó sámánok egész sora származik, és jó, ha az ember rokonai között akad egy szentember, aki tanítja és megkísérli neki átadni az erejét. Előfordul, hogy sikerrel jár, bár nem mindig. A sámán nem ló. Nem lehet tenyészteni. Ajándékozhatsz a fiadnak egy autót, és vezetni is megtaníthatod, de ha a kocsi tankjában nincs benzin, sem a tanításból, sem a kocsiból semmi haszna nem lesz. Az erő néha átugrik egy nemzedéket, és valamelyik unokában bukkan fel újra. Amikor már öreg, a sámán megpróbálja a látomását és a tudását átadni a fiának. Létezik egy bizonyos erő-folyam, de előfordul, hogy elapad. Ha minden tanulás és próbálkozás és látomásért könyörgés ellenére sem kaphatja meg az erőt, arra az ember rájön. A legtöbb esetben az illető becsületesen leszámol a ténnyel, és abbahagyja a próbálkozást. De néhanapján akad olyan is, aki úgy tesz, mintha sikerrel járt volna, és meglenne benne az a valami, ami pedig nincsen. Ezzel aztán végül is a saját fejére zúdítja a bajt. Miközben másokat próbál becsapni, önmaga válik a csalás áldozatává. Ezért aztán a legtöbb ember nem is kísérletezik ilyesmivel. Legnagyobb sziú szentembereink egyike az öreg Chips volt. Nélküle tán el is enyészett volna a sziú vallás. A legsötétebb évek során is képes volt a benne élő látomást elevenen megőrizni, az emberek javára használni. Valódi wícsásá wákhá volt. Ha ő nem tanít bennünket, ma már egyetlen sámánunk sem lenne. Szinte egyedül az ő érdeme, hogy vannak. Igaz, átadta az erejét Ellis Chipsnek, a fiának, és Ellis jó ember. Hanem az idős szentember valódi, hatalmas ereje unokájára, Godfreyra szállt, aki most még csak tizenhat éves. Az erőt először az egyik idősebb bátyja kapta. Csakhogy az az ifjú nem tudott élni vele. Túlságosan kedvelte a tömény italt, gyakran lehajtott egy-két pohárkával. -Vegyétek le rólam ezt a terhet-mondta. -Nekem csak árt. De ez az erő visszatért a fiatalabbik fiúban, Godfreyban. Senki sem próbálta átadni neki. A szellemek, a júwípi, kapták el, és vagy három hónapon át szóltak hozzá. Godfrey először nem értette, mit kívánnak tőle, és félt tőlük. Elmondta az apjának, mi történik vele. Apja azt felelte: — Miért nem kéred meg őket, tegyenek valamit a füledbe, hogy megértsd a szavukat? — Godfrey így is tett, és a júwípi adtak neki valamit, és elküldték egy bizonyos fűért. Apja tanácsára a fűvel bedörzsölte a fülét, és Godfrey legott megértette, mit mondanak neki a szellemek. Azt mondták, hogy ő lesz a tolmácsuk, és mindent pontosan úgy kell továbbadnia, ahogyan tőlük hallja. így ettől az éjszakától kezdve Godfreyn át szólnak a szellemek. Amikor ez történt, a fiú mindössze tizenhárom éves volt. Ő a legfiatalabb júwípiemberünk. Egyebekben Godfrey vidám, hétköznapi kamasz. Örömmel vesz részt a korabeli fiúk szokásos játékaiban, szereti szétszedni a szerkentyűket, gépeket, hogy megnézze, hogyan működnek. Egyetlen dologban különbözik más gyerekektől: nem keveredik verekedésbe. Ha valamelyik pajtása megüti, nem üt vissza. És elkerüli az éppen menst- ruáló lányokat, mert a közelségük rá is, de rájuk is nagy bajt hozhat, így hát a mindennapi életben Godfrey csupán egy a sok jóképű fiatal kölyök közül, éjszaka azonban nagy erejű júwípi. A Chips család rokonságban áll Fékevesztett Lóval, és azt mondják, hogy ennek a nagy harcosnak a szelleme néha jelen van a fiatal Chips szertartásain. Az egyik jelen levő szellem hatalmas erejű, annyi szent igaz. Van úgy, hogy tör-zúz, tányérokkal vagdalkozik, csaknem szétveri a helyiséget. Hát igen, Fékevesztett Ló harcos volt, nem pedig sámán. Főleg az ellenség megsemmisítésével foglalkozott, de különös erőkkel is rendelkezett, a füle mögött tartott kavics például megóvta őt minden golyótól. Hordott magánál egy különleges füvet is - úgy hívják, szándú bú, vörösfu — ez volt az ő wódáwé-ja, személyes talizmánja. Az erő, amely Fékevesztett Lóban rejlett, ma is létezik, hatalmas, olyan, mint két összecsikorduló kovakő. Van egy fiam, te sohasem találkoztál vele. Néha arra gondolok, ő kaphatott valamit ebből a harcoserőből. Eveken át volt Hollywoodban indián kaszkadőr, esztelenül 76 vakmerő dolgokat művelt. Soha még egy haja szála se görbült meg. Akárcsak Fékevesztett Lót, őt is védte valami mindenfajta sérüléssel szemben. Ettől volt olyan magabiztos. Amikor világossá vált, hogy a fiatal Chips sámán lesz, a szülei kivették az iskolából. Az ilyen esetekben, mint az övé is, általában ezt tesszük. A fehérek iskolájába járni és ugyanakkor felkészülni a sámánhivatásra, ez a két dolog nem fér össze. Ismertem valakit, akinek a legkisebb fia néhány jelét adta annak, hogy wákhá. Az apa puskával kergette el az iskolakerülőket összegyűjtő hivatalnokokat. A fiú se írni, se olvasni nem tanult meg, de mire felnőtt, nagyszerű sámán lett. Ami Godfreyt illeti, érte jött az indián rendőrség, és a kanyarban kicsúszott a kocsijuk és felborult, és az egyik tiszt kimarjult vállal került elő belőle. Ezek után soha többé nem zavarták Godfreyt. Most igazolása van arról, hogy a hagyományos indián módon él, és nem köteles iskolába járni. Mi már az elején tudtuk, hogy nagy erők rejlenek a fiúban. Volt egy család, kétszáz mérföldet utaztak, hogy a segítségét kérjék. Elvesztették a kicsi fiukat, a gyerek nyomtalanul eltűnt. Arra kérték a fiatal Chipset, hogy keresse meg őt. Elvégezték a szertartást, és Godfrey megkérdezte a szellemeket. Azt mondta a szülőknek: „Látom a fiatokat, és hét nap múlva ti is látni fogjátok, hanem azt nem tudom, örülni fogtok-e, hogy megláthatjátok." És megmondta nekik, hol találhatják meg a gyermeket. Később félrevont, és így szólt: „Nagybátya, láttam a kisfiút. Nem akarom megmondani az édesapjának, de a gyerek halott. Láttam. Még élt, de aztán, a látomásom során, belefulladt a Missouri folyóba, végignéztem. El tudnám mondani, hogyan néz ki most, de nem akarom. Tudom, hogy meg kell mondanom az igazat, de talán nem egyszerre az egészet. " Chips maga is nagyon fiatal volt még, nagyon nagy teher volt a számára felvilágosítani a szülőket. Szinte meghaladta az erejét. Hét nappal később a szülők megtalálták a szegény kisgyereket, pontosan úgy, ahogyan Godfrey előre megmondta. Sámán tehát különböző módokon lehet az emberből. Sámánná válhat úgy, ahogy Chips, akihez a júwípi szóltak, vagy úgy, ahogyan én, hanbalécseja, vagyis látomáskeresés révén. Akinek szerencséje van, talál egy szentembert, aki átadja az erejét neki. Hamarosan számomra is itt lesz az ideje keresni egy fiatalembert, akinek átadhatom az erőmet. Ha feltűnik, rá fogok ismerni. Megérzem majd: ő az! Ez az erő olyasszerű, mint az egyenáram meg a váltakozó áram. A fehér papok egyen- áramszerűen élik hivatásukat. Összeszednek minden tudást, amire képesek, a tudás halad előre a maga útján, aztán szertefoszlik. Soha nem tér vissza. Nálam a helyzet olyan, mint a váltakozó áram. Lehet, hogy a vezetéket elvágják, az áram mégis visszatér, vég nélküli körmozgásban. Ügyelnem kell a többi sámánhoz kapcsolódó vezetékemre, nehogy áramszünet keletkezzen. És ügyelnem kell arra is, hogy legyen utódom. Mint már mondottam, a leggyakraban révülés után lesz valakiből sámán. Látomása kizárólag az övé; soha senkié sem lehet pontosan ugyanolyan. Lesz benne egy bizonyos valami, ami csakis neki szól — az ő különleges titka. Ugyanakkor álmát részben megosztja más sámánokkal - egy közös látomás köti mindnyájukat össze, amely a közös vérből, magából a prériből fakad. Azáltal, hogy sámán, az ember ugyanolyan erősen kötődik a népéhez, mint amilyen erősen a júwípi- nál használt nyersbőr szíjak fogva tartják. Tisztelem a mások vallásait, de nem szívesen látom, ahogyan savu- kat-borsukat vesztik, és valami egészen mássá válnak. Jézusból egy kis szöszit csináltatok. Fütyülök az efféle kimosdatott, bekölnizett, dezodorált Krisztusra. Mit szólnál hozzá, ha varkocsba fonnám Jézus haját és tollat tűznék bele? Nem azt mondanád-e, ez az indián teljesen bedilizett? Jézus zsidó volt. Nem holmi sárga hajú angolszász. Biztos vagyok benne. A környékbeli fehér farmerok nem engednék meg, hogy a lányukkal lófráljon, és ugyancsak nem szívesen látnák, ha valamelyik kocsmájukba betérne egy italra. Az ő vallása a sivatagból származik, ahol élt, az ő hegyeiből, az ő világában élő állatoktól, növényektől. Ti valamiféle puhány angolszász üzletembert próbáltatok csinálni belőle, lobogó sörényű, habfehér hálóinges szépfiút, és ez az, amiért most már nem tudtok mit kezdeni vele. Szerintem Jézus jó sámán volt. Aszerint, ami a Bibliában olvasható, biztosan rendelkezett az erővel, érintése gyógyított. És hippi is volt. tiíbí— ez a mi nyelvünkön annyit jelent: „Itt van, itt vagyunk", valami ilyesfélét. Ezért én egyáltalán nem bánom, ha idejön hozzám egy hosszú hajú, gyöngyözött fejszalagot viselő fiatal fehér ember, aki szeretné megismerni a mi indián vallásunkat, sőt együtt imádkozik velünk. Azt azonban nem tűrném, hogy megpróbálja megváltoztatni a hiedelmeinket, hozzáigazítani az ő fajtájának kultúrájához, haladásához, civilizációjához meg minden. Ha ezt tenné, felháborodnék. A mi hitünket nem emelhetitek ki egyszerűen a Badlandsből, a prériről, és nem telepíthetitek át valamelyik gyárotokba vagy hivatalotokba. Az egyik sziú rezervátumunkban építettek egy hatalmas katolikus templomot. Óriási tipit formáz. Az oltár fölött a kereszttel együtt roppant nagy békepipa csüng. Azt próbálja velünk elhitemi, hogy Jézus júivípi volt. Azt mondja: Gyertek mind, tipejotisták, sámánok, héjóká-k és szarvasálmodók, gyertek mind, 77 ti indiánok, imádkozzunk itt együtt. Olyan ez, mint egy hanbalécseja, vagy mint egy pejotszertartás; nincs közöttük semmi különbség. Én ezt nem szeretem, és rajtam kívül még sokan mások sem szeretik. Tisztességtelen dolog. Mert igenis van különbség, és mindig lesz is, amíg csak egyetlen élő indián marad. A mi hitünk mélyen gyökerezik a földünkben, függetlenül attól, hogy mit tettetek vele, bármennyit is borítottatok be belőle aszfalttal, betonnal. És ha a sok betont akár csak egy-két évre gondozás nélkül hagyjátok, a növények, a mi indián füveink megrepesztik a betont és kibújnak alóla. Ahhoz, hogy valaki sámán lehessen, kinn a természetben kell látomást találnia. Nyugatról kapja az ember a bölény erejét. Északról a mennydörgéslényekét. Keletről jön a szellemié és a szarvas izmainak keménysége. Délről árad a lélekerő. Föntről, az égboltról a nagy sas bölcsességében részesül. Alulról a földanya táplálékát kapja. így lesz wícsásá wákhá, így tanulja meg a titkos nyelvet, és azt, hogyan beszéljen a szent dolgokról, hogyan hasznosítsa a köveket és a füveket, hogyan használja a pipát. Az állatokból sok erő árad, és a legtöbb sámánnak megvan a maga kiválasztott állata, melyet első látomásában látott. Ilyen állatot a sámán soha meg nem öl, soha nem bánt. A sámán lehet bölény-, sas-, szarvas- vagy medveálmodó. Az összes négylábú és szárnyas állatok közül, melyek látomást adhatnak a sámánnak, a medve a legfőbb. A gyógyító szereket illetően a medve a legbölcsebb állat. Aki ezt az állatot látja álmában, abból nagy gyógyító lehet. A medve az egyetlen állat, amit álmunkban sámánként gyógyítani láthatunk, ahogyan gyógyfüveket ad az embereknek. A karmaival kaparja ki a gyógyerejű gyökereket. Az embernek révülés közben gyakran megmutatja, milyen szereket használjon a gyógyításhoz. A régi sámánok medvekarmokat tartottak a szent kötegeikben. Ha a karmokat a beteg húsába mélyesztették, a medve gyógyító ereje behatolt a testébe. A medveálmodók sok éneke végződik ezekkel a szavakkal: mátó hémágíjé — egy medve mondta ezt nekem. Ilyenkor mindenki tudja, kitől kapta a sámán a gyógyerőt. A medveálmodók egyik legnagyobb képessége abban rejlett, hogy kitűnően tudták rendbe hozni a törött csontokat. Volt egy különleges medveszerük - húhúwé- hähä pézsúdá -, ezt összekeverték zsírral, és a törött karra vagy lábra kenték. Tudták, liogyan kell pontosan összeilleszteni a törött csontvégeket, aztán szorosan átkötötték nedves nyersbőrrel, és egy hónap múlva a sérült már járni tudott a lábán, megfeszítette az íjat a korábban eltört karjával. így mesélték nekem az öregek. És mondhatom, jóval kevesebbe került a dolog, mint ha kórházba vitték volna őket. A medvesámánok kitűnően értették a gyógyítást. Némely kilencven- vagy százéves indiánnak még az összes foga megvolt. Mostanság meg itt láthatod a sok fiatalt, eszik a boltban vásárolt mindenféle vacakot, aztán alig van már foguk. A modern kaják, a vadonatúj, csillogóvillogó kórházak és a rossz fogak, úgy látszik, összefüggenek egymással- . Pedig mi valamikor egészséges nép voltunk. Azok az öregek, a harcosok, akik Custer ellen küzdöttek, még az 1930-as és az 1940-es években is össze-összejöttek. Voltak köztük százévesnél is idősebbek, de még megülték a lovat, és szívesen elrágták a szívós húst. Szertartásaikat az éjszaka sötétjében tartották. Énekeltem velük én is. A legtöbb júwípi- dalt egy ikerpártól tanultam. Ezeket a találkozókat titokban, eldugott helyeken kellett tartanunk, mert a kormány igyekezett megfélemlíteni bennünket, hogy gyógyító embereinket megfossza az erejüktől. A szarvasálmodók ereje csaknem felért a medveemberével. A szarvas sok jó dolog jelképe - az erőé, a fiatalságé, a szerelemé. A szarvas bátor, megvédi a csordáját. Ezért a szarvasálmodók az asszonynépség, a gyenge és gyámoltalan gyerekek gondját viselik. Együtt éreznek a szegényekkel. Tudnak bánni a lányokkal, de nem szoknyavadászok. Tisztelettel és gyengéden közelednek hozzájuk, de van bennük szerelmi erő. A nők tudják ezt. Megérzik a szarvassámán közeledtét, jóval előbb, mintsem megpillantanák. Mocorogni kezdenek, idegesen vakaróznak, felrángatják a szoknyájukat, nem lelik a helyüket. Senki sem mondja nekik, hogy így viselkedjenek. Mindez a szarvas miatt van. Csak figyelj meg egy ilyen állatot, hogyan védi a háremét, mindig úgy helyezkedik, hogy a tehenek és a fenyegető veszély közé kerüljön. A szarvas kitűnő atléta. Hatalmas agancsa ellenére sebesen rohan a sűrű erdőben, akármilyen szorosan állnak benne a fák egymás mellett. Nem lehet pontosan tudni, hogyan csinálja. Együtt él a fákkal, maga is hasonlít rájuk; az agancsa faágakra emlékeztet. A szarvasmester ettől az állattól kapja az erejét. A szarvaserőtől az ember pillantása befelé, önmagába fordul, az erő betölti a tudatát, egész testét wákhá járja át. A szarvasembernek szép hangja van, jó muzsikus, hangszere a fuvola. A síjótágá dallamai bűbájolóak, szerelmes dalok, amilyenekkel egy ifjú hívja a kedvesét. A fuvola hangja messze hangzó; még az erdők vadjai is örömmel hallgatják. A hangok szárnyán jó szellem érkezik. A szarvassámán úgy nő fel, hogy egyre hasonlóbbá válik a szarvashoz. Ha erejét bizonyítani akarja, szarvasnyomokat hagy maga után. Amikor a szarvasszellem megjön, olyasféle hangot lehet hallani a föld felől, mintha szarvaspata csattanna vason. Átéltem. Gyógyításhoz a 78 szarvasálmodó maszkot visel. Ahajá- ban kis, tarajos sül tüskéjével díszített karika van, mert a kör a szarvasszimbólumok egyike. A szarvasember sikerrel gyógyítja a beteg asszonyokat. Hatékony szereket tud készíteni a vadászathoz és a szerelmi praktikákhoz is. O tartja a héháká lówábi szertartást. Ismeri a szarvasénekeket. Munkájához a szarvas gyógyerő szerét — héháká tábézsúdá — használja, amit ti vadmentának hívtok. Száraz dombok között nő. Olyan, mint egy dobverő, apró kék és bíbor szirmai vannak, és kellemesen édes illata. A vadmenta vér-orvosság. Össze kell rágni a leveleit, úgy rakják a sebekre, mély vágásokra. Elállítja a vérzést, és a sebet gyorsan gyógyító erő rejlik benne. De teát is lehet főzni belőle. Köhögés és ájulás ellen isszák. Kendőt mártanak bele, és a gyulladt szemre borítják. A szarvaserő orvosságot sokféle módon lehet használni, egy sor beteg- ség gyógyszere. Vannak bölény-, prérifarkas- és borzsámánjaink is, mindegyik azzal az erővel él, amit az őt kiszemelt állattól kapott. Láttam egyszer egy kígyósámánt is munkában. 1919-ben valakit, akit ismertem, megmart egy hatalmas préricsörgőkígyó. Két helyen: először a bokáján, aztán egy kicsit feljebb. A lába megdagadt és elszíntelenedett. A férfinak borzalmas fájdalmai voltak és hányt. A családja Cherry Creekből hívott egy kígyósámánt, Black Moont, vagyis Fekete Holdat. Ez az ember úgy tudta tekergetni a testét, akár egy kígyó. A nyelve is olyan volt, mint a kígyóé. Villámsebesen öltögette ki-be. Szemét kifejezéstelenné, kemény és merev tekintetűvé tudta tenni, látványa valóban csörgőkígyót idézett. így szólt a kínlódó emberhez: — A kígyó a barátom. A csörgőkígyók, a feketekígyók, a haragos siklók mind-mind jó barátok. Megkaptam az erőt. Ha hiszel bennem, négy nap alatt meggyógyulsz. Még külön szert sem kell használnom hozzá. Itt van nálam a görvélyfűből készült zuzécsá tábézsúdá, a kígyőnyelvorvosság, de nincs rá szükség. Fekete Hold ezután kágágbá-t végzett. Szemügyre vette a marás helyét, a pontocskákból még szivárgott a vér. Fogott egy hegyes pálcikát, kétágút, mint a kígyó nyelve, egy tízcentest csíptetett bele, a pálcát bélből sodrott zsinórral hozzákötötte a sérült lábhoz, aztán hatalmasat csapott rá, pontosan eltalálta a nagy verőeret. Láttam, hogyan freccsen ki valami zöldes, sötét anyag. Amint a zöld lé kinn van, és a vér ismét vörössé válik, a kígyónak meg kell mondani, hogy mehet a fenébe. Úgy történt, ahogyan a sámán mondta: miután kivérzett, a kígyómarta ember jobban lett, és négy nap múlva úgy érezte magát, mintha újjászületett volna. Ez a kivéreztetés, a kágágbá sokféle betegség ellen használt. Ha ráütsz a verőérre és kifolyik a vér, elpusztul a kór. Ha az ember vére nem túl sötét, a sámán csak az egyik karon végzi el. Jó módszer bőrgyulladás vagy gyulladt szemek gyógyítására. Egyébként mind a négy végtagon elvégzi. Akinek magas a vérnyomása, annak sötét a vére. A sámán addig folyatja ki a vért, amíg a színe világossá válik. Aztán néhány pókhálót borít a kágágbá helyére. A pókháló jobb a jódnál, a hipermangánnál meg más efféle vacakoknál. Négy-öt nap múlva a beteg nagyszerűen érzi magát, mintha csak éppen az izzasztókunyhóból bújt volna elő. A madarak is adhatnak erőt a sámánnak. Ott van például George Eagle Elk, vagyis Sas Szarvas George. Azt hiszem, ő az ereje legnagyobb részét a sastól kapja, mert amikor gyógyít, érezni és hallani egy nagy madár jelenlétét. A vén George-nak négy nap egy beteget meggyógyítani. Mindenféle füvet felhasznál hozzá, valamilyen leves- vagy teafélét főz belőlük. Ha azt látod, hogy nagy szertartásra készülök, és indulok az izzasztókunyhóba, nézz föl az égre és figyelj. Az esetek legtöbbjében azt látod majd, hogy ott köröz egy sas, apró fekete pont csak, rója egyik kört a másik után. A saserő mindig jelen van. Rendkívül szent madár a bagoly is. Akkor éber, amikor az emberek és a többi állat alszik. Lát a sötétben, éjszaka repked, látomásokat ad nekünk. Én nagyon tisztelem. Soha nem fogok bántani egyetlenegyet sem a baglyok népéből. Az egerészölyv, a hécsá, időjós. Mihelyst megérkezik, az a hideg és a hó végét jelzi. A másik madár, amelyik jól ismeri az időjárást, a másdék- hólá, a pacsirta. Ha nyílegyenesen repül föl, a felhők felé, az mindig jó időt jelez. Azt dalolja: „Másdékhó, másdékhó—szeretem a meleget." A húdgá, egy vízimadár, ha nyíl találja, elmerül, aztán úgy emelkedik fel a vessző nélkül újra, mintha mi sem történt volna. Ha a wágíjélá — a vadgalamb — ilyesféle hangot ad: m-m-m-m, azt jelzi, hogy visszajáró lélek van valahol a közelben. A sámánnak szakadatlanul tanulnia kell a természettől, figyelnie kell minden hangjára. Beszéltünk a szentemberekről, a javasokról és a jövőbe látókról. De beszélnem kell a rontáshoz értő emberről is, akit mi úgy hívunk: wókábi- jéjá. Az ő munkája a gijápá, vagyis az, hogy a lélegzetével kiszívja az emberből a betegséget, mondhatni, belélegzi. Előkényszeríti a testedből azokat a tarajossültüskéket vagy éles fűszálakat, amelyeket a gonosz szellemek lövöldöztek bele, vagy az a hörcsöghöz hasonló állat, amelyik olyan sok bosszúságot okoz ezzel, mert az emberen kelések támadnak tőle. Az ő 79 eszköze a wibmunghé— a rontó varázslat. Az antropológusok előszeretettel emlegetik varázslóként vagy vajákosként. A gyógyításnak ez a módja abból az ősi hiedelemből ered, hogy a betegséget kívülről lopja bele az emberbe valami. A betegség olyasmi rossz, ami hegyes tárgyak, férgek, poshadt víz révén került a testbe, belső fájdalom, olyan tűz, amelyet a lázszellemek gyújtanak. A wóká- bijéjá magába tudja lehelni, kiszívja ezeket a bajokat, felszínre hozza és kiköpi őket. Mellkas nagybátyám, az egyik sámán, akitől tanultam, olyan gyógyító volt, aki az orvoslásában mágiát is használt. És jól csinálta. Volt egy négyzet alakú kendője és egy sastolla. A kendőt a falra tűzte. Volt egy különlegesen nagy erejű csörgője is. Miközben gyógyító dalát énekelte, a csörgő rácsapott a betegre, ugyanakkor a sastoll a fekete kendőre pattant, pontosan a közepébe. Az ember annyiszor és olyan közelről ellenőrizhette a dolgot, ahányszor és amilyen közelről csak akarta. Az egyik pillanatban a fekete kendő üres volt, a következőben felvillant rajta a toll. Szemmel nem lehetett követni amozgását. Ahhoz, hogy valakiből kiűzzön egy betegséget, a vén Mellkas elővette a kis zacskóját, és előszedett belőle egy tollat vagy néhányat a gyógyító kavicsaiból, hogy azokat a beteg testébe juttassa. A toll vagy a kavics úgy érte az embert, mint egy sokk, amikor eltűnt a testében. A toll mindig kicsit véresen vagy nyálkásan került vissza a kendőre. Azt mondják, hogy az öregember sok súlyos reumás esetet gyógyított meg ilyen módon. Mellkas jól megélt az orvoslásból. Mindig ajándékokkal tért haza - takarókat, ennivalót, kávét kapott, mindent, amire csak szüksége volt. Kis, egyetlen helyiségből álló gerendaházban lakott, ott tartotta mindenét, amije volt, de nemes lelkű ember lévén, amit kapott, legnagyobbrészt elajándékozta. Előre tudta, ha valaki segítségért jött hozzá. Amikor megérezte, rákezdett egy dalocskára: „Ma pénz áll a házhoz. " És mindig bevált az előérzete. Mellkas tisztességes ember volt. Sohasem élt vissza az erejével. Régimódi gyógyító volt, egy más generációhoz tartozott. Sohasem kapta el a mohó szerzésvágy. Ám vannak olyanok, akik csalók, tettetik magukat. Lehet, hogy néhányukban akad valami kevés erő, csakhogy azt is rosszra használják. Valamelyikük például az emberre hajít egy tüskét vagy egy éles szélű kődarabkát, és amikor az ember megbetegszik, egyedül ő tudja meggyógyítani. Vagy elveszi a lelkedet, megváltoztatja bárkinek a véleményét. Szétválaszthat férjet és feleséget, el tudja érni, hogy a férj más asszonyba szeressen bele, hogy az asszony más férfi után bolonduljon. Aztán fizethetsz neki, hogy visszakapd a párodat. Bármelyik sámán vajákossá válhat, ha úgy érzi, hogy hibákat követ el, amikor nem sikerült, amit tenni akar, nem tud már meggyógyítani senkit. Hanem az ilyesmi visszaüt. Az olyan ember, aki ilyen módon visszaél a benne rejlő erővel, hamar azon veheti észre magát, hogy a saját gyermekei megbetegednek, sőt meg is halhatnak. Minél többet szerez, annál többet veszít. A jó sámánt a tetteiről és az életmódjáról ismerni meg. Szikár a teste? Szerény kunyhóban lakik? Hidegen hagyja a pénz? Szerető, hűséges felesége, vidám gyermekei vannak? Az ilyen ember jó sámán, akármilyen módszereket alkalmaz. Jó jel az is, ha valaki nem akarja elhitetni, hogy mindenféle betegséget meg tud gyógyítani. Ha azt mondja a betegnek: — A te betegségedre az én gyógyszereim nem jók, de elküldlek valakihez, akinél megtalálod azt a füvet, amire szükséged van. - Ha így szólnak hozzád, tudhatod, hogy jó emberrel beszéltél. Én soha nem próbálkoztam semmiféle „varázslással", nem is volt szándékomban. Ez nincs benne a látomásomban. Hanem egyszer néhány fickót nagyon átvertem, olyan hecc volt, hogy akár egy vajákos is csinálhatta volna. Miután önként jelentkeztem a seregbe, orvosi vizsgálaton kellett részt vennem. Sorba álltunk, hogy — az utasítás szerint — apró üvegekbe vizeljünk. Sok besorozott újonc volt köztünk, akik szerették volna kihúzni magukat a katonáskodás alól. Mind azon sopánkodtak: - Hű, mit nem adnék egy jó kis cukorbajért vagy tripperért! Akkor megúsznám a katonaságot. - Azt mondtam hát nekik: - Fiúk, mázlitok van. Nekem mind a kettő van, nemi betegségem is, meg cukrom is. Ha megér nektek fejenkint egy dolcsit, sorba belepisálok az üvegeitekbe. - Láttad volna, hog}7' kaptak az ajánlaton, mindenfelől lobogtatták a zöld dollárbankjegyeket. Nekem persze kutya bajom se volt. Olyan egészséges voltam, mint egy bika. A következő órám nagyon mozgalmas volt, literszámra ittam a vizet, és igyekeztem az üvegekbe néhány cseppet kifacsarni magamból. Annyi vevő akadt, hogy nem győztem őket kielégíteni. Vagy negyven dollárt kerestem a locsolással. A katonaorvosnak fülig ért a szája: — Fiúk, életemben sem láttam egészségesebb bandát. Mind alkalmasak vagytok, mehettek a gyalogsághoz. — Aztán jó néhányat az újdonsült katonák közül kénytelen voltam meghívni egy pofa sörre. Olyan rettenetesen pipásak voltak rám, hogy a sörkezelés nélkül tán még agyon is vertek volna. Van egy dolog, amit egyetlen sámánnak sem szabad megkísérelnie: olyan nőt gyógyítani, aki ísnádi, vagyis éppen menstruál. Ez az állapot különös, roppant nagy erővel jár. Ha az ilyen asszony ráköp egy csörgőkígyóra, az az állat megdöglik. Ha egy menstruáló nő belép a szobába, a vázába tett virág szirmai 80 gyakran összepöndörödnek. Nem jó, ha az ilyen állapotban levő asszony szertartáson vesz részt. Az erő, ami ilyenkor benne van, összeütközésbe kerülhet a sámán erejével. Ebből mindkettőjüknek bajuk származhat. Egy speciális tollal vagy egy különleges fűvel felszerelkezve a nő talán mégis megjelenhetne, de minek kockáztatni? A legjobb, ha négy napig távol tartja magát mindenkitől. A sámánnak a föld fiának kell lennie, úgy kell olvasnia a természetben, mint a fehér embereknek a könyvekben. Ki kell ismernie magát az élelmiszerek között és a diéták terén, hog)7 tudja, mit szabad egy betegnek enni adni. Bizonyos ételek súlyosbíthatják a beteg ember állapotát. A legjobb a régi idők indián étrendje - nyers vese, nyers máj, ivaszná, esetleg egy teljes bölény tehén-embrió. A rezervátum olyan, mint holmi madárkalitka, és arra kényszerítenek bennünket, hogy madáreledelen éljünk. Ez az egyik oka annak, hogy mi indiánok már nem vagyunk olyan egészségesek, mint egykor. Hadd beszéljek neked néhány olyan növényről is, amelyeket a munkánkhoz használunk. Ezeknek ugyanúgy megvannak a maguk sajátságai, mint minden élőlénynek. Ha például az áújéjábí-1, egyfajta homoki bogyós növényt, a szél felőli oldaláról közelíted meg, keserűnek érzed az ízét, ha viszont az ellentétes oldalról, édesnek fogod találni. Ilyen furcsa növények vannak. Ismerek gyökereket, amelyek, ha megfelelő módon kezeled őket, erős szelet idéznek fel. A zsálya elűzi a gonosz szellemeket; a harmatkásafüvet szeretik a jó szellemek. Gyomorfájás ellen használt gyógyszerünk a tágúsásálá — a borsos keserűfű. Görcsök és hasmenés ellen jó. A vörös tölgy is megfogja a hasmenést. A vadmenta- és a vasfűtea gyomor- és alhasi fájdalmakat csillapít. A prérilóhere virága segít a bedagadt torkon, a gyökerei pedig jól kitisztítják a szervezetet. A wágmúpézsúdá dinnyegyógyszer. A dinnyét meg kell főzni, és egy fél teáskanállal bevenni belőle. Hány- tatószer, olyan, mint valami forró zuhany; megtisztítja az ember epéjét és a veséit. Megkönnyebbülsz tőle, mintegy felnyit. A csodatölcsér gyomja—huogihe hácsgácsgá—segít rajtad, ha nem tudnál vizelni. A wináwízí csig alá egy édesgyökérfajta. Ha szétrágod, keserű, de nagyon jó influenza ellen. A csá mákhátólá bíborszínű, liliomszerű növény. Hatásos por készül belőle, daganatok, kelések ellenszere. A csádéjázábi ícsúwé teafű, szívbántalmak ellen használ. A csigbé táwódé a pézsmapatkányok eledele, kálmos, az egyik legsokoldalúbb gyógyszerünk. Keserű gyökere hatásos lázcsillapító. Megőrölve és puskaporral keverve a láb és a kar görcseit oldja. A dáté csánúghá — egy bizonyos fajta kígyógyökér — segít az étvágytalanságon. Mivel azonban a rezervátumokban se munka, se pénz, erre a növényre mostanában nemigen van szükségünk. A táóbipézsúdá nagyszerű orvosság a sebek kezelésére. Ahhoz, hogy ezt a növényt meglelje, az embernek a Badlandsbe kell mennie, és a történelem előtti szörnyek csontjai között kell keresgélnie. Különösen lőtt sebeket lehet vele jól kezelni. Apézsúdá wáhésá ugyanerre való. Ez a szőrös vörös gyökér. A gyökér első pillantásra fekete, de ha az ember lehámozza a sötét külső héját, alatta piros. Port lehet készíteni belőle azok számára, akiknek a mellkasát és a tüdejét lövés érte. Mesélik, hogy egyszer egy lány, akit keresztüllőttek, ám ezzel az orvossággal kezelték, meggyógyult. A fehér orvosok már föladták. - Reménytelen — mondták. A wináwízt hutágá fehérember-nevét nem tudom. Vérzéscsillapító. Nedves földön, patakok mentén nő. Kígyómarásra kiváló a jól összerágott bíbor búzavirág. A pillangós virágú növényt használhatod, ha hányni akarsz. A vörös cédrus jó a beteg tüdőnek. Több mint száz éve a nagy Vörös Felhő főnök arra is használta, hogy a népe soraiban dúló kolerajárványt megszüntesse vele. A bizbízá táwódé, a prérikutyaorvosság azokon segít, akik nehezen lélegeznek. Sok gyógyszerünk van a szüléshez, az újszülöttek ellátásához és a nemi élettel kapcsolatos dolgokhoz. A húpésdólá - hát ez az úgynevezett szappannövény, egy jukka-fajta. Nagyon nagy orvosság. Egy bizonyos kaktuszfajtával, az ukcsélá blásgá-val keverve adjuk a szülő anyának, ha a gyermek nem akar előremozdulni. Ha másképpen használjuk, hógsíjú- hábísni lesz belőle - magzatelhajtó szer. Ha egy asszonynak nagyon nyomós oka van rá, hogy ne szüljön, ezt adjuk neki, és nem lesz gyermeke. A szert csak ritkán, hosszas megfontolás után adjuk. Ez a gyógyszer lilá wákhá - többszörösen szent, hiszen kétféleképpen hat. Vadlovak elfogásában is segít. Ha az állatok megérzik a füstjét, vágtájuk lelassul, el lehet fogni őket. Ha netán valakinek tetvei lennének, ez a növény azokat is elpusztítja, miközben serkenti a haj növését. Az idóbdá csábá tábézsúdá - vagy hó-a-hegyeken - egy tejelőcserje. A prérikutyák telepein lehet szedni. Tea készül belőle, azoknak a szoptatós anyáknak, akiknek kevés a tejük. Összemorzsolt leveleit daganatokra teszik. Zöld tejelőcserjét használnak a kisbaba hasmenése ellen. A csáhlógbá wásdémná - egy parlagfű - segíti az asszonyokat a szülésben. Ezenkívül egy férfit olyan mélyen el lehet altatni vele, hogy ellophatod a lovait, de autólopáshoz nem jó. 81 Ami a szexorvosságokat illeti, az apró, nőnemű vadzsálya enyhíti a nők menstruációs görcseit. Ha a borzkáposzta13 bizonyos fajtájának főtt gyökeréből folyadékot készítünk, fogamzásgátlót kapunk. Ajánlatos óvatosan bánni vele. Kicsivel több a szükségesnél, és az asszonynak soha többé nem lesz gyereke. De néhány törzsnél használják. Ha egy férfi gyenge és nem áll fel neki, egy bizonyos kígyógyökér nagy segítség lehet. Van egy olyan növény, aminek ha csak parányi magját is beadjuk egy öregembernek, egész éjszakán át tevékennyé válik. Nem akarom leírni, vagy a nevét megmondani, mert elözönlenének bennünket a fehérek a nagyvárosokból, hogy felkutassák. Megőrülnének érte, és én meg verhetném a fejem a falba, hogy minek járt el a szám. Végül van néhány olyan növény is, amelyeket nem emberek, hanem a lovak vagy a marhák gyógyítására lehet használni. Az ökoló- gusoknak ismerniük kellene a hádé-t — egy bizonyos cédrust. Természetes, ártalmatlan rovarirtó készíthető belőle. Ha az ember összezúzza és megfőzi, a leve elűzi a burgonyabogarat. Más növények, mint például a prérialma, vagy a vad fehérrépa, melyet mi úgy hívunk: dipesila és kenyérként fogyasztjuk, élelmiszerül szolgálnak. A dtpcsílá elszáradt csomóit ti ördögszekérnek nevezitek. Van olyan növényünk is, amelyet se gyógyításra nem használunk, se nem esszük meg, ilyen például a pézsúdá nighe tága. Régen, amikor még nem volt gyufa, ezt a növényt meggyújtottuk, és hónapokon át parázslott. A tipi elé volt felakasztva. Ha az embernek tűzre volt szüksége, csak rá kellett fújni, s miután fölizzott, vissza lehetett akasztani, és csendesen parázslott tovább. Használunk olyan dolgokat is, amiknek semmi közük a növényekhez. Nem növény a borzzsír sem, hanem pontosan az, aminek a neve mutatja. Jó szer kopaszság ellen. És már beszéltem neked arról, hogy ha valakit bátorrá és erőssé akarsz tenni, teknősbékaszívet etetsz vele. Kiegészíthetném a listát még jó pár növénnyel és orvossággal, de úgy vélem, amit eddig mondtam, az is több, mint elég. 13 A kontyvirágfélékhez tartozó évelő növény. Még egy másik dologról szeretnék beszélni. Jártam New Yorkban, Chicagóban és más nagyvárosokban, gyakran fordultam meg nálatok is, a lakásodban, rengeteg emberrel találkoztam, és mindig nyitva tartottam a szemem. így aztán értek valamicskét ahhoz, amit ti pszichológiának neveztek. Hallottam a csoportterápiáról, ismerkedési találkozókról, és rájöttem, hogy vannak fehér emberek, akik ezt a módját választják annak, hogy úrrá legyenek a nehézségeiken. Meg kell neked mondanom, mi indiánok már jóval előttetek ismertük ezeket a dolgokat. Emberemlékezetnél régebbi idők óta sok sziú szertartás mindig valamiféle indián módra tartott „csoportterápiával" végződött - a körben ülők mindegyike sorban szót kapott, elmondta, mi foglalkoztatja, milyen gondjai vannak. És a béjóká-mk, a mennydörgésálmodónak és szent bohócnak mindig nyilvánosan kell eljátszania az álmait, bármilyen kínos legyen is a dolog. Mindez azonban legalább nem óránkint harmincöt dolcsijába kerül. Azt hiszem, az indián pszichológiának egyik bölcs vonása az is, hogy a sámánnak nem kell a szertartásokhoz látványosan kiöltöznie, harci tollas fejdíszt hordania. Láttad, hogyan imádkozom, esketek vagy végzek más szertartást az ócska trikómban és a pecsétes nadrágomban. Ez nem véletlen. Az ember alázattal fogadja a szellemek jelenlétét, de az emberek előtt nem alázkodik meg. Azt jelenti, hogy a sámán, amikor hivatását gyakorolja, hatoljon le a dolgok puszta lényegéig. Nem a göngyöleg, a burkolat számít, hanem az, ami belül van, a ruhád és a bőröd alatt. Ahogy öregszem, egyre kevesebbet foglalkozom gyógyítással és szertartásokkal, és egyre többet gondolkodom. Egyik fokozatról a másikra lépkedek, mindig egy kicsivel magasabbra, miközben imádkozom a hajtóerőért, amivel feljebb juthatok. Nem meséltem el neked mindent a gyógyító növényekről és szentembereink dolgairól. Meg kell értened, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyekről nem beszél az ember, amelyeknek rejtve kell maradniuk. Ha mindent elmondanánk, feltéve, hogy létezne olyan ember, aki minderről be tudna számolni, semmi misztérium nem maradna, és az nagyon rossz volna. Az ember nem élhet misztérium nélkül. Nagy szüksége van rá.