Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sánta Őz a sziú sámán ( 16. old )

13 / NE BÁNTSD A FÁKAT! Vártam már, hogy érdeklődni fogsz a pejotista egyház felől. Nemritkán ez a fehér emberek első szava: „Hé, főnök, aztán pejot van-e?" Sok erre felénk a látogató, fiatalemberek, rojtos bőringet és Hongkongban készült gyöngyözött homlokszalagot viselnek. A férfiaknak rendszerint hosszú a hajuk—egyesek indián módra varkocsba fonják és szakállasak. Olyan ez az egész, mintha egy rakás Jézus vagy Keresztelő Szent János árasztana el bennünket - nem is tudom, melyiküket formázzák inkább. A legtöbbjük kedves kölyök, keresnek valamit, és azt remélik, itt, köztünk majd megtalálják. Igyekszünk segíteni rajtuk. Először is megetetjük őket. Mindig éhesek, olyan éhesek, akár az indiánok, éhesek ételre, új eszmékre, az igazságra. Barátság, szinte rokoni érzés fűz össze bennünket velük — szelídek, szeretnének ismét közelebb jutni a természethez -, de nem mindig értjük egymás szavát. Alighogy jöttek, már el is tűnnek megint, ahhoz, hogy megismerkedjünk, több időre lenne szükség. Talán azért olyan nehéz megértenünk egymást, mert nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Feltűnt itt például két ilyen ifjú Jézus, a minneso- tai egyetemről érkeztek. „Fehér párducok", így hívták magukat. — Főnök, üzenetet hoztunk — közölték velem roppant ünnepélyesen—, elhoztuk nektek az igazságot. -És mi az üzenet? - kérdeztem. — Zavarjátok el az anyjukat baszókat!—felelték. — Köztünk nincs férfi, aki ilyet tenne az édesanyjával! — biztosítottam őket. Látod, ez az egyik bajunk a sok közül. Nem tudunk káromkodni. Nincsenek mocskos szavaink. Persze hogy van szavunk a közösülésre; de egyszerűen tényleg csak azt jelenti, hogy egy férfi meg egy nő szeretkeznek. Számunkra borzasztó nehéz megérteni, hogy egy szót — amely a valóságban két test örömteli egyesülését jelenti — káromkodásként használjunk. Visszatérve a tulajdonképpeni mondanivalómhoz, szóval a legtöbb fiatal látogatónkat a pejot érdekli. Nekünk indiánoknak engedélyezi a törvény, hogy pejotot használjunk, feltéve, hogy az Őshonos Amerikaiak Egyházához tartozunk. De mi a helyzet fehér vendégeinkkel? Törzsünk egyik tagja ellen mostanában emeltek vádat kábítószer terjesztése miatt, mivel egy pejot-összejövetelen engedte, hogy egy fehér ember néhány kaktuszfejet egyen. Nem tudjuk, hogyan fog végződni az ügye. A pejotista egyház egy másik tagjának - egy öregembernek - fehér diákok adtak egy apró fehér pirulákkal teli üvegcsét. - Nesze, főnök - mondták neki -, ezt edd. Pejot van benne - a modern idők pejotja. Többet nem kell azokat a nagy, keserű kaktuszfejeket legyűrnöd, amíg aztán a torkodon akadnak. Gyerünk, főnök, térj át a modern, kényelmes módszerre, próbáld csak meg ezeket a pirulákat. Hát, az öreg boldogan el is kezdte a szájába rakosgatni a pirulákat, aztán, mit mondjak, csaknem bedilizett tőlük. Két, három hónapon keresztül teljesen zavart volt, egyfolytában rémesen zúgott a füle. Azt mondta, olyan volt az egész, mintha éjjel-nappal valamiféle ricsajos népünnepély zajlott volna a fejében. Egy ültő helyében falta föl a pirulákat. Szerinte nagyon jóízűek voltak - mint valamilyen cukorka. Most már csak azt szeretné tudni, mi lehetett bennük. Amint látod, barátom, olyan óvatosan settenkedem körül ennek a pejottémának a valódi lényegét, akár a macska a forró kását. Mégpedig azért, mert két ellentétes szándék küzd bennem egymással — akarnék is beszélni a pejotról, meg nem is. Öt éven át voltam tagja az Őshonos Amerikaiak Egyházának, hetente jártam a találkozókra, ettem a pejotot. Ismersz bennünket, szi- úkat - ha vallásról, látomásokról van szó, nekünk mindent ki kell próbálnunk. Még a híres Black Elknek, Fekete Szarvasnak is, aki pedig olyany- nyira ragaszkodott az ősi sziú szokásokhoz, még neki is annyira felkeltette az érdeklődését a keresztény vallás, hogy az unokájának mögéje kellett telepednie a lóra és felolvasnia neki a Bibliából, miközben Fekete Szarvas keresztül-kasul lovagolt a prérin. Elég az hozzá, valamikor én is a pejotvallás hívői közé tartoztam, de réges-régen abbahagytam. Az embernek hosszú távon nem lehet egyszerre kétféle egyénisége. Nekem legalábbis nem sikerült. Én hagyományos sziú sámán vagyok, az ősi értelemben: Wákhá Tágában és a szent pipában hiszek. A pejotvallás új dolog. Nem ősi, természetes hiedelemvilágunkból való. Körülbelül ötven évvel ezelőtt érkezett el hozzánk, törzsről törzsre terjedt, délről jött, északnak tartott. Még jóval Kolumbusz előtt kellett kezdődnie, valahol Mexikóban, talán a maják és az aztékok között, aztán lassan terjedt át a pueblo indiánokhoz, a navahókhoz, a kájovákhoz és a kamencsikhez, az oklahomai törzsekhez, és 215 végül hozzánk. A pejotkaktusz nem is él meg sehol a környékünkön. Az egyház sziú tagjainak Texasból kell beszerezniük. Abban az értelemben, ahogyan sok sziú gyakorolja, a pejotkultusz az indián és a keresztény hitvilág tökéletes összeházasítása. A dolognak ez a része rendben is volna. Mihiszünkabban, hogy valójában minden vallás egyforma - mind a Nagy Szellem alkotórésze. Nem a kereszténységgel, nem a vallással van a baj, hanem amit csináltatok belőle. Teljesen fejre állítottátok. A jó érdekében tiltakozók élén álló, hippi Jézus vallásából misszionáriusok, katonapapok, az IÜH tisztviselőinek vallása lett. Márpedig ez két tökéletesen különböző vallás, barátom. A fiatalok valahogyan érzik ezt. Ezért jönnek hozzánk — olyan szellemi élményt keresnek, amilyet a saját vallásaik már nem képesek nekik nyújtani. Ami jó dolog — mármint ha sikerül. Összeolvasztani a hiteket, mindazt, ami a mienkben és a tietekben a legnemesebb — ez is megoldás lehet. A pueblo indiánok, akik egyszerre katolikusok és Kacsina-imádók, nagyon jól megvannak így. Van egy katolikus szent, akiből a pueblók Kacsina esőistent csináltak, és ahogyan nekem mondták, kitűnően ellátja a munkáját. Nálunk, sziúknál sokan vannak, akik vasárnap templomba mennek, szombaton pejot-összejövetelre, ha pedig megbetegednek, a hét bármelyik napján felkeresik a júwípi-sámánt. A Pine Ridge-rezervátumban most építenek egy új, tipi formájú, katolikus templomot, a kereszt mellett békepipával. Számomra mindez zavaros. Túl öreg vagyok már ehhez. Van nekem elég dolgom azzal, hogy ragaszkodom az ősi sziú szokásokhoz - hogy pontosan, hűen énekeljem a hagyományos dalokat, annak rendje-módja szerint vezessem le az izzasztókunyhó-szertartásokat. Hogy a lehető legtisztábban, legigazabban, legnemesebben adjam tovább régi hitünket, nehogy bármi is feledésbe merüljön belőle. Nem kis feladat ez a magamfajta öregembernek. így hát nem lehetek egyszerre júwípi, igaz lakota sámán meg pejot- élvezőis. És meg is változott a véleményem a kábítószerekről. Nem mintha a pejot kábítószer volna — pusztán egy növény, a természet része. Ha ősi hitemhez tartozna, mint a békepipa, teljes szívemből ragaszkodnék hozzá. Hanem ma már az a véleményem, úgy érzem, hogy a látomásnak belőlem magamból kell ébrednie, nekem magamnak kell megküz- denem érte—az ősi, keserves erőfeszítéssel. Nem bízom az olyan látomásokban, amelyek csak úgy jönnek—elég hozzájuk lenyelni valamit. A valódi belső látás, a sorsdöntő révület nem származhat ilyesmiből. Készen kapott fény, melyhez elég egy kapcsolót elfordítani, kész kávé, kész, előre csomagolt tévévacsora, pirulák, növények, gombák révén készen feltárulkozó látomások - egyik sem kell. Számomra mindez a fehér ember „késztermék"-kultúrájának tartozéka. Vannak persze érveim önmagammal szemben, és vitatkozom is magammal. A pejot sok indián törzsi vallás szerves része. Minden indián hit középpontjában a különböző módokon elért látomás áll. A keresztény és a zsidó vallás, a nagy keleti vallások ugyanezen alapulnak, csakhogy a fehérek ezt rég elfelejtették. Ma már nincs számukra jelentősége. Nagyon jó, hogy az indiánok az összes indián vallást egy közös kincsestárnak tekinthetik, olyan köteléknek, amely mind a természetszemléletben, mind önmaguk megítélésében egyesíti őket. Ebben a kötelékben nemcsak egyszerűen sziúk, sájenek, navahók, pueblók, irokézek, hajdák vannak, hanem — ami sokkal többet, sokkal nagyobb ügyet jelent—indiánok. Az egyik öcsém, Leonard Crow Dog, vagyis Varjúkutya Leonard, júwípi és pejotista vallási vezető egyben. Az ősi sziú szokások szerint végzi a munkáját, de eljár az arizonai és az új-mexikói törzsekhez, és tőlük is tanul. Mindenekelőtt indián—csak azután sziú. Én mindenekelőtt sziú vagyok, a mnígówózsú törzs fia, és csak azután indián. Nekem már kevesebb az időm a földön, mint az öcsémnek, egyszerűbb, szűkebb körnek kell elköteleznem magam. Mindent elmesélhetnék neked a pejotról. Hosszú évekig voltam pejotista. De úgy vélem, ma már nem volna helyes, ha én beszélnék róla. Hallgasd inkább Varjúkutyát. O majd elmagyarázza. Még jobb lesz, ha elmész vele egy pejotülésre. Az lesz a legjobb. Aztán, majd ha visszajöttél, a változatosság kedvéért te mesélsz nekem. VARJÚKUTYA LEONARD: - Az Őshonos Amerikaiak Egyházának tagja - vagyis a pejotvallás papja vagyok, tisztségem útember. Ezenkívül júwípi is vagyok, az ősi sziú hagyományok értelmében vett sámán, írni-olvasni nem tudok. Az apám Henry puskával kergette el az iskolakerülőkért küldött állami tisztviselőket. Nem akarta, hogy a fehérek iskolája elrontson, hogy ne lehessen belőlem sámán. 216 Vagy tizenhárom éves lehettem, amikor először ettem pejotot, négy fejet. Két évvel később már tizenkettőnél tartottam egy-egy összejövetelen. Semmiféle könyvből szerzett tudásom nincsen, és nem is beszélek jól angolul, de amennyire tőlem telik, megpróbálom elmagyarázni a dolgot. A pejoterő Isten megismerése a pejot által. Isten — Wákhá Tágá —a Nagy Szellem. Itt ez a Biblia és egy békepipa. Az emberek közül, akik jönnek, egyesek katolikusok, mások protestáns egyházak tagjai, akadnak olyanok is, akik nem is keresztények, ami pedig téged illet, barátom, nem kérdeztünk meg, miben hiszel. Végeremény ben ugyanis mindez egy és ugyanaz. Jézus és Wákhá Tágá egy és ugyanaz. Isten és a Fehér Bölényborjú Asszony, igen, Jézus és ez a kavics itt, a szentségtartó zacskómban, a petróleumlámpa fénye és a Szentlélek — mind-mind egy és ugyanaz. Érted már? Egyél a pejotból, és meg fogod érteni. A pejot szent. Nem valamiféle vegyi úton előállított kotyvalék, hanem egy szent növény — számunkra szentség. A pejot által sok nagyszerű helyre jutottam el, sok jó emberrel találkoztam. Szerepet kapott a házasságkötésemnél; a gyermekeim az Őshonos Amerikaiak Egyházában nyertek keresztséget. A pejot három kaput tár fel előttem: megismertet önmagammal, megérteti velem a körülöttem élő embereket, megérteti velem a világot. Ahhoz, hogy pejotot szerezzünk magunknak, Texasba kell mennünk, ahová hosszú az út. Texas állam a pejotot - veszélyes kábítószerként - törvényen kívül helyezte. Azt rendben levőnek tartják, hogy whiskyvel gyilkoljuk magunkat, vagy ittas vezetéssel egymást. Az is rendben van, hogy a cigarettától rákot kapunk - mi indiánok leg- többnyire úgysem élünk ahhoz eléggé sokáig, hogy elrákosodjunk -, hanem a pejot, az veszélyes. Te érted ezt, barátom? Mert ami engem illet, én nem értem. Azt mondják, mi vallásszabadságban élünk. Ezt az alkotmány biztosítja. Csakhogy tele van a padlásunk olyan szerződésekkel, amelyek mind azt biztosították, hogy a szent Fekete Hegyek a miénk marad, amíg csak a nap ragyog az égen. Gondolom, tudod, mi történt a Fekete Hegyekkel. Talán ugyanez történt az alkotmányotokkal. Szomorú ez, nemcsak nekünk, nektek is, barátom. Ezt tudom, ha írni-olvasni nem tudok is. Most hát készen állunk az összejövetelre. Ahogy látod, ez itt egy hétköznapi családi otthon. Nincsen szükségünk templomra. Ha a szobából kivisszük a bútorokat, máris van hely az istentisztelethez. A földön ülünk. Támaszkodj nyugodtan a falnak. Miután az összejövetel napnyugtától napkeltéig tart, helyezkedj el kényelmesen. Mi most itt kereszt-tűz szertartást fogunk tartani. Van a pejot- ülésnek egy másik módja is, a hold-tűz szertartás — azt a navahók gyakorolják. A különbség a kettő között az, hogy a hold-tűz szertartás során egy asszony kiemelkedő szerepet kap — a vízhozó asszony, aki a földet jelképezi, s mindent, ami növekszik. A hold-tűz erősebben indián jellegű, kevesebb szerep jut benne a Bibliának. Hamarosan meglátogat bennünket néhány navahó barátunk. Akkor egy tipiben tartjuk majd a hold-tűz ülést, s a tipi közepén homokból nagy félholdat formálunk. Érdekes, hogy mi sziúk a házainkban tartjuk a pejot-összejövetele- ket. A déli törzsek tipiben rendezik. Pedig a tipit mi találtuk fel. Most viszont a navahók látogatása kell hozzá, hogy felverjünk egyet. Négyzetes fémlapot és rá egy azbesztréteget helyezünk a szoba közepére. Ide kerül a tűz. A tűzfőnök fogja behozni. A szertartást öt ember irányítja. Az útember — ő a szertartás papja -, a tűz-főnök, a dobos, a cédrus-főnök és a segítő, aki felszolgálja a szentséget, a szent pejotot. Ma Red Bear, Vörös Medve az útember, így ráérek magyarázni neked. Gondolom, Sánta Oz főnök már beszélt neked arról, hogy számunkra mindennek szimbolikus jelentése van. Először elhelyezzük az oltárt — egy mexikói takarót, rajta a saját nyelvünkön írt, lakota Bibliával. Az üléseken csak János Jelenéseivel szoktunk foglalkozni. A Bibliának ez a része mintha csak indiánoknak íródott volna — tele van látomással, természettel, földdel, a csillagokkal. Csupa olyan dologgal, amit kitűnően megértünk, talán jobban, mint ti. A Biblián egy sastollat fektetünk keresztbe - a Nagy Szellem, a Szentlélek jelképe. A szent szellem olyan, mint az éles szemű sas. Nem lehet becsapni. Balra, abban a bőrzsákban cédrusfapor van, a tűzre szórjuk. Ez a mi tömjénünk. A növényeket, a föld zöld élőlényeit jelképezi, mármint azokat, amelyeket még nem zártak betonba az autópályáitok. A zöld lények azért akarnak élni, hogy mi, emberek életben maradhassunk. Jobbra van a tollakból készült pejotlegyező. Jó dallamokat, jó pejot- énekeket kap ki a levegőből. A légben szálldosó, szárnyas lényeket jelképezi. 217 Itt van még a pejotpálca és a szent csörgő. A pálca azt szimbolizálja, hogy odaföntről felhatalmaztak bennünket az összejövetel megtartására. Egyben az élet pálcája is. Imáink e pálca mentén indulnak felfelé. A csörgő gyöngyhímzése egészen különleges - kásagyöngyből készült, kájova mestermunka. Ilyen apró gyöngyöket ma már nem tudunk szerezni. A minta értelme: látomások, álmok, felhők és szivárvány. A csörgő belsejében a kavicsok hangja az Istenhez szóló imádság. A tetején a lószőrcsomó az életet adó nap sugarait jelenti. Felmerülhet benned a" kérdés, ugyan mit keres a fehér ember ébresztőórája az oltár mellett? Meg fogod látni. Az éjszaka négy részre oszlik — az értelmezés és a szimbólumok kétóránkint változnak. Ezért kell az óra. Üres konzervdobozokat is látsz. Fogj csak egyet, és tedd magad mellé. Vannak emberek, akiknek a pejottól felfordul a gyomruk és elhányják magukat. Ha veled is megtörténik, nehogy zavarba jöjj. Természetes ügy. Használd a konzerves dobozt. Senki se fog törődni vele. Most a tűz-főnök behozza az izzó parazsat. Sohase kerülj egy ember és a parazsat hozó közé. A tűz a generációkat jelképezi. Láng a lángnak adja a tüzet. Add tovább a lángot az utánad következőknek. Add tovább a szellemet. Az izzó parazsat félhold alakba rendezzük - háhébi wi, az éjszakai nap. Az éjjelt, a sötétséget jelképezi. Itt az ideje annak, hogy elgondolkodjál, figyelmedet összpontosítsd, elmélyedj, szembesülj önmagaddal. A pejot mindannyiunkat egyesít a szeretetben, de ehhez előbb el kell különítenie bennünket egymástól, az egyedet elvágni a külvilágtól, kényszerítenie, hogy mélyen bepillantson önmagába. Most imádkozni fogunk. Add nékem a könyvecskét. Vedd el és edd meg, és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz. A segítő most behozza a szent pejotot. Csipetnyi darabkákra metéltük. így könnyebb lenyelni. Kapjál be négy kanálkával. Remélem, nem ettél ma semmi sósat. A pejot nem szereti a sót. Na látod - már lenn is van. Most pedig fordulj magadba. Engedd el magad — a többi a pejot dolga. Idő kell hozzá, hogy a pejot hatni kezdjen. Lehet, hogy egy-két óra hosszat se történik semmi. Aztán hirtelen valami megváltozik. Semmi sem olyan többé, mint előtte volt. A melletted ülő mintha egyszerre millió mérföldnyire lenne tőled, és a szobában veled átellenben levő dob mintha az öledben döngene. Eltűnik a választóvonal a fizikai és a szellemi jelenségek között. Fények, hangok, zajok egymásba olvadnak. Újfajta megértés ébredezik benned — örömteli és forró, akár a tűz, vagy éppen keserű, mint a pejot. Egyesek úgy számoltak be erről nekem, hogy kiléptek magukból, messze fel a magasba, onnan néztek le ide, a földön kuporgó testükre. Látni fogsz embereket, akik úgy gömbölyödnek össze, mintha még mindig az anyjuk hasában volnának, és arra emlékeznek, ami a születésük előtt történt. Az idő, akárcsak a tér, megmagyarázhatatlan módon tágul és szűkül — egy egész emberi élet, tanulás, a dolgok megértése a belső látás néhány másodpercébe tömörül össze, vagy megáll az idő, minden megdermed, egyetlen perc is életnyi hosszúságúvá lesz. Gondolkodj el rajta, mihez kezdhetsz egy ilyen perccel. Nem tudhatom, veled hogyan alakulnak majd a dolgok. Várj, és hagyd, hogy történjék, aminek történnie kell. Most körbejár a dob - a csörgővel és a pejotpálcával együtt, meg a legyezővel. Mindenki elénekel négy éneket. Valamikor régen a dob nem ilyen rézüst volt. Akkor régen bölénybőrrel vonták be. Ezen itt jávorszarvas bőre feszül. Jézus bőrét jelképezi, akit a katonák megvertek. Az indiánokét, akiket a rendőrök ütlegelnek, amikor részegeskedésért lecsukják őket. A bőr jelenti az összes négylábút, amelyektől a táplálékunkat kapjuk. A dobütő a vessző jelképe, amellyel Jézust megvesszőzték. A nagy vesszőé, amelyet a kormány táncoltat az indiánok hátán. Cédrusfából faragták. A fákat jelenti, a fák is a barátaink. A dob köré tekert kötél olyan, mint valami töviskoszorú. Ha a dobot megfordítod, láthatod, hogy a kötél a fenekén hajnalcsillagot formáz. A hét golyó a kötél csomópontjain a hét szentséget jelképezi - illetve a sziú nemzet szent rítusait. A te dolgod, hogyan értelmezed őket. 218 A dobban víz van. Ha megrázod, fújj bele a bőrön át; tompa dübörgésből csengő zúgásba vált át a hangja. Mindkét végletre szükségünk van. A dob hangja a szíved dobogása. Engedd, hogy egész valódat átjárja. Hagyd, hogy magával sodorjon. Ne ellenkezz. Itt az ideje a daloknak. Helyetted én fogok énekelni. Te csak add tovább a szent kellékeket. He jana jo wana hene jo He janajo wana hene jo He jana jo, wani hijana He je je jo wai. Most, most történjen, most rögtön. Ezt jelenti a dal... Már jó ideje nem szóltam hozzád, hagytam, hogy üldögélj a takaróba csavarodva. Éjfél van. A tűzfőnök újabb adag parazsat hoz be. Szívet formálunk a zsarátnokból. Látod, hogyan dobog? A pejot a szívünk. Az, ami itt van bennünk. Egyesít bennünket. Kezedet a melledre szorítod. Az arcodon rémület. Tudom, mi az, amit érzel. Első alkalommal mindenki így van vele. A dob benned van. A szíved dobol, olyan vadul lüktet — mint egy pejotének. Félsz, hogy a szíved nem bírhatja ki, hogy meghasad. Ne félj. Kis idő múlva az érzés kellemessé válik. Csak add át magad a ritmusnak. Na látod, már mosolyogsz is. Wásdé. Itt az ideje, hogy lenyeld a következő négy kanálnyit, itt az idő a következő imádságra. És íme, csoda jelenék meg az égen; Egy asszony, kinek köntöse a Nap, Lábainál a Hold, És feje körül tizenkét csillag! Szűz Mária-e, vagy a Fehér Bölényborjú Asszony, vagy a mi vízhozó asszonyunk-e itt - mindegy. Megint rajtunk a sor, nálunk a dob és a csörgő, az ének és az énekeket elkapó legyező. Ha egyszer azt kívánnád, kereszteljünk meg, a tűzből madarat formálnánk—békegalambot, Szentlelket, Mennydörgésmadarat. De most itt az ideje, hogy a tűzből keresztet formáljunk. A föld négy sarkát jelképezi. Minden sarkon egy-egy kiterjesztett szárnyú angyal áll. Ha úgy akarnák, elpusztíthatnák világunkat, de most azért vannak itt, hogy szárnyukat óvón fölénk borítsák. Nem akarnak pusztulást. Azt mondják: „Ne bántsátok a fákat, a tengert, a földet!" Ügyelj a szavukra. Lehet, hogy nem is angyalok, hanem wágíjá, azaz szent mennydörgéslények. Ki tudja? Talán látod is őket, a szemük villámokatszór. Én látom őket. Most a tüzet csillaggá alakítjuk, Krisztus azt mondotta: „Én vagyok a hajnalcsillag." Szerintünk, indiánok szerint az első emberek a csillagokból érkeztek. Kapod a következő négy kanálnyit. Valami baj van a fényképezőgépeddel? Mocorog a kezedben, nem akar veszteg maradni? Bundája nőtt? De hiszen minden él - a tűz, a víz, pejot- nagyapa—miért épp a fényképezőgéped ne élne? És új Eget és új Földet láték! Mert az első Ég és az első Föld Elmúltanak. Ez is a Bibliából való, de akár egy szellemtánc-ének szövege is lehetne, nem? Ez volt az utolsó ima. Gondolom, odakint már világosodik. Imádkoztunk egészségért is, a te egészségedért is. Itt jön a vízhozó asszony. Ez a víz nagyon jóízű. Igyál belőle négy kortyot. Most mindenkinek lesz valami kellemes mondanivalója erről az éjszakáról - pár egyszerű szóval csupán. Most pedig nekilátunk falatozni. Kétféle waszná van: bogyókkal ízesített marhahúsból készült és édeskukorica-mzrzwá. ízlik, ugye? Most pedig menjünk ki, és nézzük meg a napfelkeltét. Ez a nap olyan új lesz, amilyennek azelőtt sohasem láthattad. Gyere, hosszú volt az éjszaka. Híháni ivásdé — szép jó reggelt! 219 1 Nekünk a pipa a bibliánk. A békepipa füstje felszáll, egyenesen a szellemvilágba. Ám ez kétirányú dolog. A füstön, a pipaszáron át erő áramlik belénk. Ezt az erőt érzed, amint tartod a pipádat; a pipából ez egyenesen az ember testébe árad. 4 2-3-4 1868 körül szerződést kötöttek velünk, és a szerződés értelmében nekünk adták ezt a földet, amíg csak a nap süt az égen, és amíg csak zöldell a fű. És természetesen a szerződés szart se ért. Hat évvel később Custer aranyat talált itt. Azonnal elvették tőlünk a földet, és máig se fizettek érte egy vasat se. És kitermelték a fát is, meg a vasat, uránt, meszet. És milliókat keresnek a turistákon is - „Indiánföld várja Önt!" -, de mi ebből nem részesülünk. Ez a föld nekünk szent, ők meg mit csinálnak? Még jobban meggyalázzák azzal, hogy négy fehér pofát raknak ide. 5 5Mindannyiunkat a faji megkülönböztetés hozott fel ide. 6 Az indián házasságok legtöbbje tartósabb a fehérekénél, mert bennünk nagyon nagy a felelősségérzet a gyerekekért. 7 Szeretném, ha jobb szó volna rá, amiből jobban megértenétek, mit is jelent a „sámán", de sem én, se ti nem találtunk jobbat, így hát alighanem be kell érnünk a sámánnal. 8—9 Sánta Öz népszerű ember. 10—11 A szent fa fő ágvilláját és a legfelső lombos ágait érintetlenül hagyták. Vörösre festett bölénybőr takarót meg egy menyétirhát kötöttek rá, valamint két, nyersbőrből kivágott figurát: egy férfit és egy bölényt formázó alakot. A két kicsiny figura hatalmas férfi- nemiszerwel készült, hogy úgy mondjam, akcióra készen. Ennek mélyebb értelme volt. Sok más mellett a naptánc az élet megújulását is jelentette. 13 12 Azok, akik fogadalmat tettek, az izzasztókunyhóban megtisztultak, és kifestették őket, mindegyiküket másképpen, a fogadalmuknak megfelelően. Fejükön, csuklójukon zsályafüzér, amit már előre elkészítettek. 13 A táncosok a sámán vezetésével ünnepélyesen átvonultak a naptánctipiből a tánckörbe. 14 16 14-15-16 A kikötést négy különböző módon lehet végezni. A második változat a „Homorító Napbámulás" volt. A táncos mellkasának bőrét a mellbimbói fölött körülbelül egy tenyérnyivel két párhuzamos metszés alá az izmokba feszített fapecekkel vagy saskarommal átszúrták. A tánc végére minden táncosnak ki kellett szakítania magát. 15 16 16 16 19 17 A pejot sok indián vallás szerves része. Minden indián hit középpontjában a különböző módokon elért látomás áll. 18 Az izzasztókunyhó kicsiny, de azoknak, akik benne kuporognak, megtestesíti az egész világegyetemet. Minden élőlény szelleme ott van benne. 19 A dobban víz van. Ha megrázod, fújj bele a bőrön át; tompa dübörgésből csengő zúgásba vált át a hangja. Azt mondták: a holtak szelleme újra élni fog a földön. A szellemtánc visszahozza halott rokonainkat. Itt van még a pejotpálca és tollakból készült pejotlegyező. Imáink e pálca mentén indulnak felfelé. A legyező jó dallamokat, jó pejoténekeket kap ki a levegőből. 22 A szellemtánc barátokká, testvérekké tett bennünket. 23 Képzelj el valami olyan áthatolhatatlan, tömör sötétséget, ami úgy borul rád, mint a bársony takaró. És ebből a tökéletes sötétségből dobok dübörgése, imádságok moraja, sipító hangú énekek törnek elő. Fények villódznak körülötted. Érzed, hogy madárszárnyak legyintik meg az arcodat. És közben egyre hallod a lüktető dobokat, ritmusuk betölti a sötétséget, a benned rejtőző űröket, hangjuk hallatán feleded bántó, zavaros gondolataid, és tested ringani kezd a dobszó ütemére. így érzékeled a dolgokat a júwípi szertartás során. 226 14 / GÖNGYÖLJÜK FÖL A VILÁGOT! A minap Rosebudba mentem, és találkoztam egy ismerős indiánokból álló társasággal, voltak vagy húszan. A községháza előcsarnokában üldögéltek. Mindig van ott egy csomó ember, ott ülnek és csak várnak, várnak, bérleti díjra, munkára, a hivatal valamiféle packázására. Rendszerint alaposan megváratják őket. Az indiánok úgyis ráérnek. Ezt mindenki tudja. Szóval a társaság tagjai széles mosollyal üdvözöltek, és mire mindegyikükkel kezet ráztam, elfáradt a karom. Volt közöttük egy norrisi öreg. Valaha sámán volt, de már sok-sok évvel ezelőtt felhagyott a hivatásával. Azt mondta nekem: — Te John, te ugye sámán vagy. Én már régóta nem foglalkozom az indián vallással, de mostanában valahogyan a hiányát érzem. Sok mindent szeretnék elmondani az unokáimnak, szeretném megtanítani őket a régi szokásokra, de annyi minden van, ami nem tiszta előttem, nagyon sokat felejtettem. így aztán megkérdeztem, mit is szeretne tudni, és mások is körénk gyűltek, hogy hallják, amit mondok. Az öreg azzal kezdte: - Mondj valamit a szellemtáncról. - Jó, de itt túl sok ember mászkál — feleltem. — Túl sok a zöld békabőrös ügyintézés és a sorban állás. Mi lenne, ha átmennénk a tanácsterembe, és ott vitatnánk meg a kérdést? - Oké, gyerünk, híjú bó - állt rá az öreg, és már jött is utánam, meg a többiek is. Olyan volt az egész, mint egy törzsi gyűlés, mindenki fogott egy széket, én meg elkezdtem nekik mesélni, amit a szellemtáncról tudtam. És a látomásomból, az álmomból, abból, amit a Nagy Szellem és a kisebb szellemlények mutattak nekem, meg abból, amit kisfiú koromban a vénektől hallottam, megpróbáltam összeállítani a történetet. Valamikor 1880 és 1890 között volt egy napfogyatkozás. Az indiánok közül sokan érezték, hogy remeg alattuk a föld, és azt hitték, hogy meghalt a nap. Érezték azt is, hogy keményen sújtja őket a balsors. Rezervátumokba terelték őket, hogy ott gazdálkodjanak. Nem tudták, 227 hogyan kell csinálni az ilyesmit, de ezzel senki sem törődött. Aszályos évek következtek. A szél porfelhőkben sodorta el a földjüket. Még a fehér farmeroknak is, akiknek pedig jobb földek jutottak és értettek hozzá, hogyan kell megművelni, nagyon meg kellett küzdeniük a mindennapi kenyérért. Az indiánok a földjeikért cserébe kaptak néhány szarvasmarhát, és elvárták volna tőlük, hogy tovább tenyésszék az állatokat. Csakhogy amikor elmaradt az aratás, és a kormány által ki- ütalt ennivaló késett, az indiánok megették a marhákat. Azután pedig éheztek. Kanyarót, szamárköhögést, tüdőbajt kaptak. Ezek a betegségek erős, egészséges emberek számára nem lettek volna halálosak, de az éhezéstől legyöngült szervezet elpusztult tőlük. Az indiánok azt mondják: - Ezzel a fáradsággal le is fekhetünk és meghalhatunk. — Erősen reménykedtek benne, hogy mégiscsak érkezik valahonnan segítség, mielőtt még késő lenne. A szellemtánc délnyugaton, a jútok között kezdődött. Amikor a nap elsötétült, szentembereik egyike rettenetes erejű dübörgést hallott, mint egy megsokszorozódott mennydörgést. Élettelenül esett össze, de egy sas felvitte az égbe. Magához térve elmesélte az embereknek, hogy látta Istent, illetve a Nagy Szellemet. Új, csodálatos országot látott, amelyet a Nagy Szellem indián gyermekeinek teremtett. Dús, magas fű borította. Olyan, mint ez a föld volt, mielőtt a fehérek megérkeztek volna, csak úgy nyüzsögnek rajta a bölények, a rőtvad és az antilopok. Rengeteg tipitől tarkáilik. Ebben a világban élnek azok az indiánok, akiket a fehérek megöltek, vagy elpusztultak a fehér emberek hozta kórokban. Mind élnek újra, ott, abban a gyönyörűséges országban. Semmilyen fehérember-holmijuk nem lehet, se fegyverük, se fazekuk, se serpenyőjük, se whiskyjük. Ez a jút szentember szent tudással gazdagabban tért vissza a földre. Tanult néhány dolgot ott, abban az új országban - énekeket és egy táncot. Az énekekkel és a tánccal el lehet érni, hogy a halott indiánok visszatérjenek a földre, a bölényekkel együtt. A jút sámán hozzáfogott, hogy megtanítsa népét a tácra. Öt éneket hozott. Az első énekkel ködbe borította a tájat és hideg lett, a másodikra havazni kezdett, a harmadikra zápor zúdult le, a negyedikre zivatar tört ki, az ötödiknél újra feltűnt az égen a fényes nap. A sámán kapott egy szent tollat és egy kevés szent vörös arcfestéket is. Mindenkit arra figyelmeztetett: — Ne bánts meg egyetlen emberi lényt sem, ne támadj, ne kezdj harcba. Az én szellemtáncom a béke tánca. Úgy látszott, ez az az üzenet, ez az a segítség, amiért az emberek imádkoztak. A táncot sorban vették át a törzsek egymástól. Amikor eljutott a híre a sziúkhoz, ők négy köztiszteletben álló emberüket küldték el délre, a jút szentemberhez. Good Thunder, Jó Mennydörgés, Cloud Horse, Felhőló, Yellow Knife, Sárga Kés és Short Bull, Tömzsi Bika volt a nevük. Hosszú, viszontagságos utat kellett megtenniük. A fehérek már szinte az egész vidéket elfoglalták. A négy indiánnak országutakon, kerítéseken, vasúti síneken kellett átkelnie. Az indiánok csak külön engedéllyel hagyhatták el a rezervátumukat. Csak éjjel haladhattak, nappal el kellett rejtőzködniük. Amikor a négy indián visszatért, így számoltak be a tapasztaltakról: - Mindaz, amit erről az új hitről hallottunk, igaz. - Az egyikük ezt mondta: - Élettelenül estem össze. Halott VOLTAM. Ott találtam magamat azon az új földön, és találkoztam azzal a rokonommal, aki tavaly halt meg, úgy láttam, ahogyan most téged látlak. És láttam a feleségét is, akit sok évvel ezelőtt fehér katonák öltek meg. Egy nagy tipiben laknak, enni is adtak nekem. Eltettem egy darab húst, ezt a másik világból való húst. Tessék. A második pedig így szólt: - A jútok szentembere azt mondta, nézzek bele a kalapjába, és ott a kalapban megláttam az egész világot. A harmadik így beszélt: — A próféta arra tanított bennünket, hogy ha elejtünk egy bölényt, hagyjuk ott a fejét, a farkát és a négy lábát, és a bölény feltámad. Manapság már nemigen látni bölényeket, de mi rábukkantunk egy magányos állatra. Megöltük, a húsát megettük, és úgy tettünk, ahogyan a jút sámán meghagyta. Aztán odébb mentünk, és távolról figyeltük, mi történik. A fejből, a farokból és a négy végtagból új bölény formálódott ki és elbaktatott. A negyedik ember kijelentette: - Az új hitnek jónak kell lennie, mert olyanokkal találkoztunk, akik eddig az ellenségeink voltak — varjú, aszinbojn, póni indiánokkal -, a szellemtánc barátokká, testvérekké tett bennünket. Most már egyetlen, hatalmas törzs vagyunk -indiánok. A négy sziú egy sastollat hozott magával, néhány különleges növényt és egy kevés szent vörös arcfestéket, mindezt a jút szentembertől22 kapták. Mindazonáltal a sziúk nem vették át azonnal a szellemtáncot. Előbb az arapahókhoz, a felhők népéhez érkezett meg, és az átfúrt orrúakhoz, a népörszikhez, a sájenekhez és a varjakhoz. így mesélte nagyapám. Az arapahó törzsből való egyik férfi látomáskeresésben feláldozta önmagát, és a látomásában, a révülete során azt az utasítást kapta, hogy kezdje el a szellemtáncot. Almában megkapta 228 a tánchoz szükséges füvet is. Valójában nem is fű volt. Hús volt, egy madár húsa, úgy mondják, bagolyé. Ez az arapahó aztán különféle rajzokat készített, amelyek törzsről törzsre vándoroltak, a rajzok szellemtáncruhákat, ingeket és takarókat ábrázoltak, madarak, négylábú állatok, a nap, a hold és a hajnalcsillag képét festették rájuk. Más sziúk is útnak eredtek, hogy többet tudjanak meg a tánc történetéről, köztük Tömzsi Medve is, aki egyszer már meglátogatta a jút prófétát, és Kicking Bear, Rugdalózó Medve, a Sájen Folyó-rezervátumban élő, vad, komor harcos. Ok ketten lettek-a szellemtánc vezetői. Azt mondták az embereknek, hogy ha táncolnak, új világ támad. A föld meghasad, reng, orkánok tombolnak. Hegyek tornyosulnak egymásra. A fóld felgöngyülődik, mint holmi szőnyeg, rajta a fehérek undok dolgaival—a bűzös új állatokkal, juhokkal és disznókkal, a kerítésekkel, a táv- íróoszlopokkal, a bányákkal és a gyárakkal. Alóla pedig előbukkan a csodálatos régi-új világ, amilyen a zsírzabáló fehérek érkezése előtt volt. Azt mondták: - A holtak szelleme újra élni fog a földön . A szellemtánc visszahozza halott rokonainkat. Visszahozza a bölényeket. Minden jó és tiszta lesz megint. Nem lesz többé öldöklés. A fehér emberek felgöngyölődnek, eltűnnek, visszatérnek a saját földrészükre. Lehet, hogy akad köztük néhány jó ember is. Azoknak adhatunk egy-egy sas- 21 A próféta, Wowoka, tulajdonképpen pajút indián volt, de az idősebb sziúk mindig csak úgy emlegették: „a jút szentember". tollat, tűzzék a hajukba, és akkor ők is jöhetnek velünk, részesei lehetnek az új világnak, indián módra élhetnek. Csak nagyon kevesen lesznek rá képesek. A föld megrendül, és hatalmas vihar kerekedik. És aztán újjászületünk. Férfiak és nők lemeztelenítik akkor majd magukat, és nem fogják szégyellni, hiszen ismét anyaölből érkeznek, a földanyánk méhéből. A táncosok erősen hitték, hogy azzal, amit tesznek, visszahozzák a boldog vadászmezőket az élőknek, ide le a földre. A szellemtáncénekekben jó szavak voltak. Az egyikben például ezek: Már teheneket mészárolnak le, Már a teheneket ölik, Elő hát a nyíllal, Készíts nyilat, készíts nyilat. Persze szó sincs igazi mészárlásról vagy igazi nyílról. Az ének azt jelenti: ha az új földre indulsz, nyilat kell készítened, sudár-egyeneset. Tökéleteset. És ez a nyíl, ez te magad vagy, neked kell nyílegyenesnek lenned, a jó oldalán kell állnod. Ezért a tánchoz íjakat és nyilakat készítettek, és a tánctér közepén oszlopra akasztották. Volt, hogy úgy kezdték a táncot, hogy egy asszony kilőtt egy-egy nyilat a négy szélirány felé. A nyilakat ősi módon készítették - kőheggyel. A táncot rendszerint gőzfürdő vezette be, és harmatkásafüvet égettek. A táncosok vörösre festették az arcukat, orcájukon vagy a homlokukon fekete félholddal. Semmilyen fémtárgy nem volt rajtuk vagy náluk, se kés, se ezüst ékszer, semmi, ami a fehér embertől származik, kivéve a pamutból készült szellemtáncingeket, amiket akkor csináltak, amikor már kifogytak a szarvasbőrből. A szent táncteret néha négyzet alakban jelölték ki. A tánchely nyugati sarkába egy szent pipát raktak le — bennünket, a sziú népet jelképezte. Az északi sarokba egy nyíl került - a sájeneket, a sáhijélákat jelentette. A déli sarokba tett toll a kághi wícsásá-1, a varjakat képviselte. A keleti sarokban záporszimbólum formájában volt jelen az arapahó nép. Mindezt azért rendezték így, hogy ezzel is kifejezésre juttassák: a tánc egyesíti a törzseket, még azokat is, amelyek korábban ellenségek voltak. A tánc négy napon át tartott. Gyakran az éjszakát is áttáncolták, hajnalig. A tánc vezetőjének kezében nagy bot volt, a végén kis szentségtartó zacskóval és egy sastollal. Akit a sastoll meglegyintett, az elájult. A vezető kezében lengett a tollas végű bot. És ahogyan az emberek, kéz a kézben, járták a táncot, valahonnan egy erő szállta meg őket, és egy-egy férfi vagy nő szédelegni kezdett és összeesett. Halottnak tűntek, kivéve, hogy a bőrükön borzongások futottak végig. Az ilyeneket hagyták, hadd feküdjenek kiterítve a táncosok alkotta kör közepén. A többi táncolt tovább. Az élettelenül heverők egy idő után magukhoz tértek. Ilyenkor egy időre abbamaradt a tánc, amíg a bűvöletből vagy ájulásból felocsúdott elmondta, amit látott. Volt, aki így szólt: — Meghaltam és feltámadtam. - Mások azt mondták: — Egy sas ragadott fel az égbe, hogy lássam halott anyámat. - Előfordult, hogy az illető egy darab húst, néhány szem vadcseresznyét, tollakat vagy gyöngyhímzést szorongatott a markában, valamit, amit abból a másik világból hozott magával. Ha valaki például egy marék kukoricát hozott, azt a vezető körbeadta és szemenkint szétosztotta a táncosok között, akik hittek benne, hogy a visszatérő lelkektől, a szellemországból kapták. így aztán nagy becsben tartották, kis zacskóba tették és a nyakdíszükhöz erősítették. Történt egyszer, hogy egy fiatalember révületbe esett, és amikor magához tért, a markában valamiféle port, szürkésfehér földet találtak. A következőket tudták meg tőle: - Ez itt a hajnalcsillagból van, ott 229 voltam fönn. Emberek vannak ott, de ti nem láthatjátok őket, és ők sem láthatnak titeket. Soha senki sem fogja megpillanthatni őket, de itt ez a föld, ez az emberi föld. A földből lettünk, ma is részei vagyunk, így ennek a földnek, ami a hajnalcsillagból származik, valamilyen módon szintén élőlénynek kell lennie. Egy másik alkalommal, fenn Montanában, nagyszerű találkozót tartottak, rengetegen érkeztek a szellemtáncra. A táncosok mind a saját törzsi nyelvükön énekeltek, és egy öregember önkívületbe került. Amikor magához tért, azt monda: — A hold egy darabkája van nálam. - Újra és újra elismételte: - Ez itt a hold egy darabkája. Úgy látszik, mintha föld lenne, pedig hús. - Kinyitotta a markát, és akik körülötte álltak, különös, porszerű, csillogó valamit láttak meg benne. Nem ez volt az egyetlen eset, hogy az eszméletüket vesztett emberek magukhoz térve földet szorongattak a markukban, amelyről azt állították, hogy a holdról származik. Valamennyi meg is őrződött belőle a szellemtáncosok családjainak régi szentségtartó zacskóiban. Megszereztem egyet, és elküldtem egy keveset a furcsa porból Vermillionba, a Dél-dakotai Egyetemre, hogy elemezzék. Ime a válaszuk: - A por valóban nagyon hasonlít a holdsziklák anyagához, de erről ne szóljon senkinek. Egyszer egy más törzsbeli férfi részt vett a sziú szellemtáncon, ha jól emlékszem, egy arapahó. Azt mondta nekünk: - Azon vagyunk, hogy golyóállókká tegyük a táncingeket. Azok a minták, amiket aszerint, ahogy megmutattam, az ingetekre festettetek, máris golyóállóvá tették őket. Ez a mostani szellemtánc arra int, hogy meg kell szabadulnunk a fehérektől. El kell tűnniük. Kényszeríthetjük őket, hogy eltűnjenek, mert megvannak a golyóálló ingeink. Rá tudjuk őket kényszeríteni. - Felemelte az egyik inget, és kérte, hogy valaki többször is lőjön rá. Aztán fölszedte a földről a puskagolyókat, és felmutatta őket: — Látjátok, nem hatolnak át az ingeinken; ártalmatlanok, lepottyannak. A fehér katonák nem tudnak kárt tenni bennünk. Ezt valaki végignézte, hallotta, mit mond az arapahó, mire elrohant, és elmesélte a dolgot a kormány embereinek. És ezzel kezdetét vette a baj. A szellemtánc békés tánc volt, a látomások tánca, találkozás halott hozzátartozóinkkal, de valakinek hamis látomása volt, és egyes fehérek félreértették a tánc lényegét. A féltékeny besúgó rosszindulatú, hazug mesét tálalt fel a kormánynak arról, hogyan akarják az indiánok az összes fehér embert kiirtani. A féltékenység tette a fickót gonosszá, mert a kedvese elhagyta és a szellemtáncosokhoz csatlakozott. így aztán ez a féltékeny indián elárulta a népét, a kormány pedig ahelyett, hogy békésen megmagyarázta volna a táncosoknak, hagyjanak fel az ilyen beszéddel, fegyverekkel és ágyúkkal vetett véget az ügynek. Először szentemberünket, Ulő Bikát ölték meg. McLaughlin, a kormány Standing Rockrezervátumbeli ügynöke nagyon jól tudta, hogy Ülő Bika nem tartozik a szellemtánc vezetői közé. A nagy indián felkelésről szállongó mendemondák ellenére azt is tudta, hogy a szellemtánc semmivel sem fenyegette a fehéreket. Az öreg főnök békésen éldegélt a kis gerendaházában. Volt néhány fehér is a barátai között. Szívesen mesélgetett a fehér kisgyerekekről, akiknek cukorkát adott, amikor New Yorkban járt Buffalo Bill cirkuszának tagjaként. Ilyenkor mindig azt mondta, a gyerekek mindenütt egyformák, akár fehérek, akár vörös bőrűek, és hogy ha az emberek megőriznék gyermeki gondolkodásmódjukat, soha semmi bajuk nem lenne a fehéreknek és a rézbőrűeknek egymással. Hozzátette azt is: - Szívesen veszem, ha a fehér ember mellettem van, csak azt nem tűröm, hogy fólém kerüljön. - De mindaddig, amíg Ülő Bika életben van, az emberek rá jobban hallgatnak, mint a kormány ügynökére, aki „civilizálni" akarja őket, fehér emberré akarja őket változtatni. Ülő Bika tehát útban volt, meg kellett halnia. Vagy harminc indián rendőr vette körül a kis gerendaházat, amelyben az öregember lakott. Az öreg békésen el is indult volna velük, de meghallotta, hogy a tömegben valaki énekelni kezd: - Ülő Bika, te egykor harcos voltál, mit fogsz most tenni? — Ekkor Ülő Bika szétlökte a rendőröket, akik meg akarták bilincselni, és azt mondta: — Nem megyek veletek. - És ezzel kitört a verekedés a rendőrök és Ülő Bika hívei között. Régi mondás, hogy ha valaki valódi harcot akar látni, nézze csak meg, milyen az, amikor a sziúk sziúk ellen küzdenek. Ehhez képest minden csata csak afféle csetepaté. Mire a küzdelem véget ért, tizenötnél több halott hevert a hóban, köztük az öreg főnök is. Ülő Bika lova, amit Buffalo Bilitől a cirkusz parádés lovai közül kapott ajándékként, alighogy a fegyverek ropogni kezdtek, táncba fogott. Azt hitte, megint a cirkuszban van, a Vadnyugati Látványosságok műsorában lép fel. Csakhogy ez sajnos nem látszatösszecsapás volt. Ameddig Ülő Bika és a legjobb barátai, azok, akik tűzön-vízen át kitartottak mellette, éltek, a Standing Rock-rezervátum keményen ellenállt az úgynevezett civilizálásnak. Itt az indiánok csökönyösen ragaszkodtak régi szokásaikhoz, ősi hitükhöz. Amikor azonban Ülő Bika meghalt, az emberek ellenállása megtört, és a misszionáriusokra szép napok virradtak. Ez az oka annak, hogy Standing Rockban ma kevesebb a sámán, mint a többi sziú rezervátumban. 230 Pine Ridge-ben a fehér hivatalnok olyan bizonyosra vette, hogy a szellemtánc nagyarányú indián felkelés kezdete, hogy riasztotta a hadsereget. A környéken hamarosan nyüzsögtek a kékkabátosok. Több volt a katona, mint az indián. Egyes szellemtáncosok úgy megrémültek ettől, hogy elbujdostak a Badlandsbe, ahol nehezen akadhattak a nyomukra. Él itt közöttünk még egy idős ember, mindenki ismeri, a neve Fool Bull, Bolond Bika. O még emlékszik a szellemtáncra. Kisfiú korában látta. BOLOND BIKA: - Nem tudom, mennyi idős vagyok. A kormánytól kaptam egy születésnapot, az 1881. költségvetési év júliusának elsejét. De ez csupán azt jelenti, hogy ekkor írták össze a családomat. Amikor kijelentették, hogy megszülettem, már körülbelül négyéves lehettem. Akkoriban a kormánynak még nem voltak születési anyakönyvei, mint manapság. Azt mondták, Oklahomában születtem. Ennyi az egész, amit erről tudok. Először is elmondom neked, mire emlékszem abból, ahogyan az a nagy, az a rettenetes baj kezdődött. Véletlenül éppen Rosebudban tartózkodtunk, szigorú felügyelet alatt táboroztunk - katonák, lovasok őrizetében. Összeszedték az indián apákat, nagyapákat, hogy bizonyosak lehessenek felőle: nem szöknek meg és nem keverednek bele semmiféle „ellenséges" bandába. Apám az ökrös szekérrel oda volt fuvarozni, Valentine-ból hozott el valamit. Kora reggel elment, és éjszaka lett, mire visszatért, és nekifogott lerakni, amit hozott. Hallottuk, hogy északra tőlünk, egy Salt Camp, Sótábor nevű indián faluban szellemtánc folyik. Anyám legfiatalabb öccse beteg volt, ezért el akart menni a szertartásra, hogy ott meggyógyuljon, így hát összetákoltak egy pőreszekeret, és a nagybátyám, anyám, a nővérem meg én elindultunk vele. Amikor megérkeztünk, a falu közelében egy nagy, sík teret láttunk, és nagy nyüzsgést, az emberek lóháton vagy gyalog rohangáltak. Férfiak, nők vegyesen körbe álltak, egymást kézen fogva, úgy, mint manapság valami körtáncban. Szellemtáncénekeket énekeltek, és jártak körbe-körbe, körbe-körbe. Az ütemet nem dobok verték, az énekszó adta meg. Emlékszem egy emberre. Ügy viselkedett, mintha részeg volna, ide-oda imbolygott. Aztán arcra bukott. Aztán a hátára fordult, és úgy maradt. Ott feküdt kinyúlva, és akkor két szellemtáncvezető ment oda hozzá, az egyikük tüzet, a másikuk egy nagy sasszárny legyezőt hozott. Füveket szórtak a tűzre, és legyezni kezdték. Ettől a táncos feléledt, és felkelt a földről. Megkérdezték, milyen élményben volt része. Azt mesélte: „Mentem az úton, ami innen oda vezet. Nem láttam az utat, de mentem rajta. Felértem egy hegyre, ahol magányos alak ült. Odamentem hozzá. Azt mondta: »Arra van a néped, arra visz az út, ahol egy nagy indián falu van, tipik, bölények, lovak — oda fogtok majd eljutni. Most fordulj vissza. Tanítsd a népedet. «" És ez az ember új énekkel tért meg a másik világról, és rögtön meg is tanította rá a többieket. Aztán ott volt az az ember, egy másik törzsből jött, aki önkívületben esett össze. Amikor magához tért, összeszedett néhány szellemtáncinget, és rudakra aggatta őket. Az ingeket sátorponyvából varrták, és a hátukra egy napot és egy félholdat festettek. 'I "öbben rálőttek az ingre, és az idegen törzsbeli azt mondta, hogy a golyók nem hatoltak át rajtuk, hanem a földre hullottak. Nagybátyám nem tudta, elhiggye-eneki. Néhány nagybátyám - összesen hét volt belőlük - elment Pine Ridge-be, Wounded Knee közelébe, és apámat is rávették, hogy tartson velük. Apám húsz napra szóló engedélyt kapott az ott-tartózkodásra, és amikor az engedély lejárt, az indián rendőrök szóltak, hogy vissza kell mennünk. Pine Ridge akkoriban mindössze néhány házból állt, meg egypár hivatali épületből és egy cölöpkerítésből. A tipik egymás hegvén-hátán álltak, rengeteg ember zsúfolódott beléjük; éjjelnappal őrizték őket, de néhány indiánnak mégis sikerült megszöknie a Badlandsbe. Ekhós szekérrel utaztunk. Apám sámán volt, és engem is megtanított néhány szellemtáncénekre - ,Mágácsídómníjá úgijé, jön az egész világ", meg „Szeretem a gyermekeimet, nektek nemzetté kell terebélyesednetek, így szól az apa". A katonák feljöttek a táborunkba, és azt mondták, hogy ha nekik adjuk mind az íjainkat és a nyilainkat, meg a késeinket és a puskáinkat, megengedik, hogy meglátogathassuk rokonainkat. így aztán egy halomba raktunk minden fegyvert. Akkoriban már szinte semmink nem volt, amit fegyvernek lehetett nevezni, így a halom nagyon kicsike volt. Történt már velünk néhányszor ilyesmi. Gondolom, valahol Pine Ridge és Wounded Knee között lehettünk. Ha csak lehetett, a sátrak belsejébe, a tűz mellé húzódtunk, mert december volt, csikorgó hideg, keményen fagyott. A földet hó takarta. Senki sem tudta közülünk, mi fog most történni, mit akarnak velünk a katonák. Mindenki félelemben volt; még a gyerekek is megérezték. Egyszerre meghallottuk a puskaropogást. Mintha egy takarót szakítanának szét, a fülrepesztő hang csak szólt, szólt. A szüleim arcára néztem, és rögtön tudtam, hogy valami borzasztó történik. Ekkor gyilkolták le a katonák Big Foot, Nagy Láb népét-mindenkit megöltek, férfiakat, 231 asszonyokat, gyerekeket. Nem lehettünk messze tőlük, mert nagyon tisztán hallottuk a lövöldözést. A holttesteket ott hagyták, egész éjjel ott hevertek a fagyban, a lábak, karok összevissza égnek meredtek. Reggel szekerekre hajigálták a tetemeket, ástak egy hosszú árkot, beledobálták őket és befedték földdel. A mi táborunknak szerencséje volt. Ugyanígy velünk is történhetett volna. Az ingek nem bizonyultak golyóállónak. Később, amikor az emberek odamerészkedtek, hogy lássák, túlélte-e valaki a mészárlást, életben találtak négy csecsemőt. Haldokló anyjuk a sáljába csavarta őket. Az anyák utolsó gondolatukkal is kicsinyeiket próbálták menteni. Élt még egy vagy két asszony is. Három napig feküdtek a szabad ég alatt, a hóban, vérző sebekkel, tombolt fölöttük a hóvihar és éheztek. Erős asszonyok voltak. Az életben maradt csecsemők egyike kislány volt, Zidgálá Núni, vagyis Árva Madár. Azt mondják, gyermekfejkötőjét gyöngyből hímzett apró amerikai zászló díszítette. Én megpróbálom feleleveníteni a szellemtáncot, de újszerűen értelmezem. Úgy gondolom, annak idején félreértették a jelentését, de most, nyolcvan évvel később hiszem, hogy egyre többen értik meg, mire gondoltunk, amikor új földért imádkoztunk, és hogy most már nemcsak az indiánok, hanem minden ember „veszélyeztetett fajtá"-vá vált. Ezért hadd segítsenek nektek az indiánok új földet találni, olyat, ahol nincs környezetszennyezés és háború. Göngyöljük fel a világot, legfőbb