Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sánta Őz a sziú sámán ( 8. old )

6 / A KÖR ÉS A NÉGYZET Mi ez, amit itt látsz, barátom? Egy közönséges ócska fazék, kormos, teli horpadással. Ott áll az öreg tűzhelyen, ropogva ég alatta a fa, a víz lobogva forr benne, a fehér gőz emelgeti a fedőt, kiszökik alóla, gomolyog föl a magasba. A fazékban víz, csontos-zsíros húsdarabok, egy csomó krumpli. Egyáltalán nem úgy néz ki, mintha erre az ósdi fazékra valamiért oda kellene figyelni, és gondolom, eszedbe se jutott ilyesmi. Legfeljebb a kellemes illatot érzed, és erről eszedbe jut, hegy megéheztél. Lehet, hogy felötlik benned a gyanú: a fazékban kutyahús fő. Semmi gond. Ez itt marhahús - nem pedig holmi speciális szertartásra levágott dagi kutyakölyök. Normális, hétköznapi ebéd készül a tűzön. Csakhogy én indián vagyok. Én képes vagyok eltöprengeni az ilyen normális, közönséges dolgon is, mint amilyen ez a fazék. A fortyogó víz az esőfelhőből jött. Az égboltot jelképezi. A tűz a napból származik, ami melenget mindannyiunkat - embert, állatot, fát egyaránt. A hús a négylábú teremtményeket jelképezi, állattestvéreinket, akik adnak magukból nekünk, hogy élhessünk. A gőz eleven lehelet. Víz volt; most felszáll az égbe, hogy megint felhő legyen belőle. Szent dolgok ezek. Miközben elnézem ezt a fazéknyi finom levest, elgondolkozom azon, milyen egyszerű módon visel rám gondot Wákhá Tágá. Mi, sziúk, rengeteg időt töltünk azzal, hogy hétköznapi dolgokon gondolkodunk, mivel ezek a dolgok a mi tudatunkban szorosan összefüggenek a szellemi élet fogalmaival. A körülöttünk levő világban számos olyan jelképet látunk, amely az élet értelmére tanít. Mifelénk az a mondás járja: a fehér ember olyan keveset lát, hogy biztosan csak egy szemmel néz. Mi egy csomó mindent látunk, amit ti már régen nem vesztek észre. Észrevehetnétek, ha akarnátok, de rendszerint túlságosan elfoglaltak vagytok hozzá. Mi indiánok a szimbólumok és a metaforák világában élünk, ahol a szellemi és a köznapi egy és ugyanaz. Számotokra a szimbólum csupán kimondott vagy egy könyvben leírt szó. Számunkra a természet része, saját magunk része — a föld, a nap, a szél és az eső, kövek, fák, állatok, sőt még az olyan aprócska rovarok is, mint a hangyák vagy a szöcskék. Nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel próbáljuk őket megérteni, s nincsen szükségünk egy kis utalásnál többre ahhoz, hogy a jelentésükre következtessünk. Ami nektek szürkének, köznapinak tűnik, számunkra, hála a jelképeknek, csodálatos lehet. Ez azért is furcsa, mert nekünk saját szavunk sincs a szimbolikára, mégis egész életünket áthatja. Nektek szavatok ugyan van rá, de üresen cseng. Nézd csak ezt az övet. Nagyanyám csinálta. Azt mondod, szép, és ennek örülök, mert neked akarom adni. De az öv nem csak egyszerűen szép; az öv mesél. Nem látni rajta mást, csak gyöngyből hímzett mértani idomokat - egyenes vonalakat, háromszögeket, rombuszt -, de ezek nagyapám tetteit mondják el. Ez a rombusz egy tollat jelképez, harcos kapja és kitűzheti, ha valami bátor tettet - például ütésszámlálást- vitt véghez. Ezek a befejezetlen négyzetek CCCC lópaták nyomai. Az ellenségtől zsákmányolt lovakat jelentik. Ez az ábra egy lovat jelent, amelyet csatában megöltek, és a lovasát nagyapám mentette meg. Ez a két háromszög « két nyfl, ellenségre lőtték ki őket. Ez az öv egy csatáról mesél. 51 Másfaja övet is készíthetnek az asszonyok, mondjuk olyat, ami arról vall, hogy szeretik a természetet. Ezek a vonalak ösvényt jelképeznek, amelyen az asszony sétált. Ezek itt lombok, mentében súrolta őket. Ez egy pompás pillangó, egy pillanatra az asszony vállára szállt. Ezek a fel-, majd lefelé tartó lépcsőfokok Ez az öv azt meséli el, hogy egy fiatal nő elindul, hogy sétáljon egyet, elkapja a vihar, bőrig ázik, hazasiet és otthon nekiül, hogy elkészítse ezt az övet. Csinálhatnak persze a lányok a kedvesüknek is ilyet, belehímeznek sok-sok édes szívbéli titkot. A fiú megérti. Az ilyesfajta elvont ábrázolásmód az asszonyok művészete. A férfiak realisták, úgy rajzolják az emberi vagy állati alakokat, ahogyan látják őket, de azért a férfi alkotta képben is akad rejtett értelem bőven. Nézzük például ezt a tájképet. Egy barátom festette. Ha rápillantasz, egy távoli hegy körvonalai. Ezek meg itt felhők, ezek az idomok pedig a forgószél jelképei: 52 két kerek dombot látsz az ég alatt, a prérit, egy sötét völgyet, benne bokrok, hasadék, forrás. Nahát, ez egyáltalán nem tájkép. Ez egy női test. A dombok a keblei, a selymes füvű síkság a hasa, és az a völgy a forrással — nos, az a wíjá sá, az a testrész, amitől nő a nő. A barátom nem azért festette, hegy vigyorogj. Azt hiszem, ő úgy látta az asszonya testét, mint egy pompás tájat. Nem hagyhatta ki a völgyet a hasadékkal. Az az asszonyiság központja; a nő lényege, ezért szent. A szerelem és a szülés jelképe. Szerintem ez egy nagyon szép kép. A szimbolikának köszönhetjük, hogy ábécé nélkül is tudunk „írni". A jelképekkel elvont gondolatokat is olyan pontosan tudunk közölni, hogy mindenki számára érthetővé válnak. Két nyitott tenyér, így, egymás felé nyúl, számunkra a béke jelképe. Békepipát tartó férfi imát jelent. Ez itt egy sámán. Szeme csukva; látomása van, befelé néz. A fejének tartó hullámvonalak a hozzá áramló szellemi erő. A pontok körébe zárt férfi, ez itt azt jelenti, ez az ember fél, a dolgok bekerítették. Tudod, mindig nevetnem kell, amikor fehér sihederek azt mondják egyesekre, hogy „szögletesek", „merevek" - vagyis öregek, szokásaik, gondolkodásuk, még a szívük is megcsontosodott. De hát ehhez nem is kell öregnek lenni. Tizennyolc évesen is lehet valaki „vén szögletes". 53 Akárhogy is van, az ötlet, hogy az ilyen embereket „szögletes"-nek hívják - hát ez akár egy indiántól is származhatott volna. A mi gondolatvilágunkban az indián jelképe a kör, az abroncs. A természet a kerek dolgokat kedveli. Az emberi lények és az állatok testén nincs szöglet. Nálunk a kör az emberek összetartozását jelenti, ahogyan egymás mellett ülnek a tábortűz körül, a rokonok és a barátok békés együttélését, miközben a pipa kézről kézre jár. A tábor, ahol minden tipinek megvolt a maga helye, szintén kör alakú volt. A tipi alakja gyűrű volt, benne körben ültek az emberek, és a falu minden családja egy-egy kis kört alkotott a nagyobb abroncson belül, amely a sziú nemzetet jelképező hét tábortűzből állt. De a nemzet is csak a világegyetem részecskéje volt, a mindenségé, amely önmaga is körkörös egész, a földből áll, ami gömbölyű, a napból, ami gömbölyű, és a csillagokból, amik gömbölyűk. A hold, a látóhatár, a szivárvány - körökben körök, bennük körök, kezdet és vég nélkül. Számunkra mindez szép és hasznos, jelkép és valóság egyben, az élet és a természet harmóniáját fejezi ki. A mi körünk idődén, folyamatos; a halálból új élet támad - az élet diadalmaskodik a halál felett. A fehér ember jelképe a négyzet, a szöglet. Szögletesek a házai, a hivatalai, bennük falak választják el az embereket egymástól. Szögletes az ajtó, amely kizárja az idegent, szögletes a dollárbankjegy, a börtön. Szögletesek a fehér ember szerkentyűi - dobozok, dobozok, dobozok, és még annál is több doboz -, a tévékészülék, a rádió, a mosógép, a komputer, a kocsi. A dobozoknak hegyes sarkaik és metsző éleik vannak - kipontozzák az időt, a fehér ember idejét a tárgyalásokkal, a mindenütt jelen lévő órákkal, a csúcsforgalmi napszakokkal - nekem ezt jelentik a szegletek. Foglyokká váltok ezekben a skatulyáitokban. Mind több az olyan fiatal fehér ember, aki nem akar többé „szögletes" lenni, akik próbálnak kerekedni, beállni a mi körünkbe. És ez jó. Bennünket indiánokat születésünktől halálunkig úgy burkolnak be a szimbólumok, akár egy puha takaró. Az újszülött bölcsőjét ellepik a rajzok, őrködnek fölötte, hogy a gyermek boldog és egészséges legyen. A holtak mokasszinjának talpán a különleges gyöngy hímzés megkönnyíti a túlvilágra vezető utat. Ugyanebből az okból van a legtöbbünk csuklóján tetoválás - nem tőrök, szívek, pucér lányok, mint a tengerészeitek bőrén, hanem csak egy név, néhány betű vagy egyszerű ábra. A szellemek hajlékához vezető utat őrző Bagoly Asszony csak ránéz a tetoválásra, és máris mehetünk tovább. Olyan ez, mint holmi útlevél. Sok indián hisz benne, hogy akinek nincs ilyen jel a testén, azt a Kísértet Asszony nem engedi át, hanem leveti egy sziklacsúcsról. És akkor örökkön-örökké vándorolnia kell itt a földön, wánághi lesz - kísértet. Az egyetlen, amit tehet, hogy rémisztgeti az embereket és fütyürészik. Lehet, hogy nem is olyan rossz wánághi-nak lenni. Talán még szórakoztató is. De, amint látod, én tetováltattam a karomat. Életem minden napján látok szimbólumokat bizonyos gyökerek és ágak alakjában. Üzeneteket olvasok a kövekből. A kövekre különösen figyelek, hiszen a júwípi szertartások eszközei is, márpedig az én munkám, hogy elvégezzem a szertartásokat. De nemcsak az enyém. Sok indián teszi ugyanezt. Ijá- a sziklák — szentek. Minden embernek szüksége van egy kőre, hogy segítse. Kétféle, bűvös erejű, segítő kő létezik. Az egyik fajta kavics fehér, mint egy darabka jég. A másik fajtának a színe nem üt el a közönséges kövekétől, ám különös formája arra készteti az embert, hogy felszedje. A kövektől segítséget lehet kérni, hogy elvesztett vagy eltűnt tárgyakat megtaláljunk. A kövek ellenség vagy balszerencse közeledtére figyelmeztethetnek. A szelek szimbóluma egy holló és egy tojásnyi kis fekete kő. Ijásá - a vörös pipakő — minden kövek között talán a legszentebb, vörös színe magát népünk eleven vérét jelképezi. Régen sok hatalmas, sima sziklát befestettünk és tollakkal vagy zsályával ékesítettünk, imádkoztunk hozzájuk, olyanok voltak a számunkra, mint egy oltár. Néha kutyát is áldoztunk nekik. Északra innen, a montanai Busby város közelében, áll egy hatalmas kőtömb, úgy hívják, Bűvöserejű Óz Szikla. Akkora, mint egy ház, és fel lehet mászni a tetejére. Elborítják az ember- és állatfigurák, meg absztrakt rajzok, indák, spirálok, cikcakkban futó vonalak. Van, amit ráfestet-tek a kőre, van, amit belekarcoltak. A rajzok több rétegben fedik egymást, mert indián generációk sora hagyta a sziklán a kézjegyét. Közvedenül a Little Big Horn-i, a Kis Nagy Szarv menti csata előtt a sziúk és a sájenek a Bűvöserejű Őz Sziklánál tartották a naptáncukat, és Sitting Bull - Ülő Bika - mindkét karjából száz-száz húsdarabkát áldozott, és látomása volt: „Váratlanul sok fehér katona kerül ész nélküli módon a táborba", vagyis előre jelezte Custerék vereségét. 54 Ahányszor csak Montanában járok, és módom van rá, elmegyek ahhoz a sziklához imádkozni. Egy marhatenyésztő földjének kellős közepén áll. A tulaj nagyon rendes, kitárja nekünk a kaput, és integet a kerítés mögül. Gondolom, törheti a fejét, ugyan minek zúdul a legelőjére teherautónyi dilis indián. A kő tökéletesen beleilleszkedik a jelképeink világába. Gömbölyű és végtelen. Végtelen a benne rejlő erő is. A gömbölyű tárgyak egymással rokonságban állnak, mint a wágmúhá - a tök, a szent csörgő —, benne a négyszázöt apró kővel, a hangyabolyokból gyűjtött kavicsokkal. Semmi sincs, ami kisebb és jelentéktelenebb lenne ezeknél a kavicsoknál, mégis Wákhá Tágá szellemmel ruházta fel őket. Túkát nevezhetnénk a kövek istenének, de ugyanakkor a Nagy Szellem része is. Az istenek különálló lények, ám mindannyian Wákhá Tágában egyesülnek. Nem könnyű megérteni - olyasmi ez, mint a Szentháromság. Másképp nem lehet megmagyarázni, csak ha visszanyúlunk a „körökben körök" gondolathoz, a szellem szétosztja magát kövekbe, fákba, még a legapróbb rovarokba is, és mindenütt-jelenvalóságától mind wákhá - szent - lesz. És ez fordítva is így van, a mindenséget alkotó dolgok miriádjai visszaáramlanak a forráshoz, egyesülnek az egyedülvaló nagyapa-szellemben. Mi úgy gondoljuk, hogy Túká — a kövek istene — a legöregebb szellem, mivel ő a legszilárdabb. Tudod, ő jelenti a teremtést, akár a férfi- nemíszerv. Kemény, felmered, hegyes - mint a róla mintázott lándzsa- és nyílhegyek a régi időkben. Ijá Wásícsú Wákhá -a Szent Fehér Kőember- így hívjuk mi Mózest. Tetszik nekünk. Egy szál egyedül felmegy a hegytetőre, akárcsak egy indián, hogy látomást kérjen, teljesen egyedül lehessen istenével, aki tűzből, bokrokból, sziklákból szól hozzá. Mózes, ahogyan visszajön a hegyről és hozza a vésett kőtáblákat- jó indián sámán lehetett volna. Túká, a kő-szellem; Wágíjá, a mennydörgés-szellem; Tákúskáská, a mozgató-szellem, aki a dolgokat mozgásba hozza; Ügtéhí, a víz-szel- lem - mind wákhá: titokzatos, csodálatos, felfoghatatlan, szent. Mind a Nagy Misztérium része. Ok a mi hatalmas természetfölötti lényeink, négyen — és ezzel elérkeztünk a jelképek világának egy másik formájához - a varázslatos számokhoz, melyeknek bűvölete más népeket is fogva tart. Négy - ez a leginkább wákhá, a legszentebb szám. Négy azt jelenti: Tátújé Tóbá - a négy világtáj. Fő jelképeinek egyike az Umání, ami A föld kihasználadan erejét szimbolizálja. Ezen azt értem, hogy a Nagy Szellem rengeteg, elképzelhetetlen mennyiségű erőt sugároz minden dologba - kavicsba, hangyába, falevélbe, forgószélbe vagy amit akarsz. Mégis marad még rengeteg felhasználatlan erő, egyedül őrajta múlik, kinek juttat belőle, és aki kapja, annak bölcsen és mértéktartóan kell gazdálkodnia vele. Ezt az erőt jelképezi az Umání. Régen az emberek bizonyos különleges alkalmakra földhalomból készült Úmání-oltárt emeltek a tipijeik- ben. Az oltár annyira wákhá volt, hogy tilos volt megérinteni, vagy akár csak a kezét is föléje tartani az embernek. Még ma is állítunk oltárokat - dohánylevélcsomókkal és zászlókkal díszített földkupacokat - ayáíi^- szertartásainkhoz. A négyes, a szent szám jelenti a négy szelet is, jelképük a kereszt. A Nagy Misztérium Bűvöserejű Kötegben négyszer négy dolog rejlett. Ugtéhí, a vizek szelleme teremtette a földet és rajta az emberi lényeket. Mindenek kezdete a víz. Ugtéhí adta nekünk ezt a Misztéri- umköteget. Abban a hattyúpihe a szárnyas, a bölényszőrcsomó a négylábú állatokat jelentette, a fűszál a füveket, a kéreg- és gyökérdarabkák a fákat. Volt a kötegben négyféle madár bőre, négyféle állat prémje, négyféle növény, négyféle szikla és kődarab. Négy dolog alkotja a világegyetemet: föld, levegő, víz, tűz. Mi sziúk négy férfierényről beszélünk, ezek: a bátorság, a nagylelkűség, a kitartás és a bölcsesség. A női erények: a bátorság, a nagylelkűség, a megbízhatóság és a gyerekszülés. Mi sziúk mindent négyesével teszünk: ha elszívjuk a békepipát, négyszer fújjuk ki a füstöt. Azok közülünk, akik az Őshonos Amerikaiak Egyházának hívei, az ájtatosság éjszakáján négyszer négy kanál 55 pejotot vesznek magukhoz.11 Négyszer loccsantunk vizet a forró kövekre az ízzasztókunyhóban. Négy éjszakán át várjuk a látomást egy-egy hanbalécseja alatt. A férfiak fontos szertartások előtt négy nap és négy éjjel tartózkodnak a nők társaságától. A nők viszont, amikor az ísnádi névvel illethetők - amikor menstruálnak vagy gyermekszülés után —, négy napig távol maradnak a férfiak táborhelyétől. Azelőtt legalábbis így volt. A hetes is szent szám, jelenti a sziú nemzet hét tábortüzének köreit, a hét szent szertartást, a titon sziúk hét csoportját [értsd: törzsét],15 de a négyes inkább wákhá, mint a hetes. Minden szertartásunkhoz négy színes zászlót tűzünk ki, és erről eszembe jut a színek szimbolikája és ereje. A fekete szín a nyugatot jelenti; a vörös az északot; a sárga keletet; a fehér délt. Fekete az éjszaka, a sötétség, a rejtelem, a nap, ami lenyugodott. Vörös a föld, a pipakő, az emberek vére. Sárga a felkelő nap, amint keleten előbukkan, hogy fénnyel árassza el a világot. Fehér a hó. Fehéren izzik a nap delelőn. Vörös, fehér, fekete, sárga - ezek az igazi színek. Megadják nekünk a négy fő irányt; úgy is mondhatnánk, az imáinkhoz vezető ösvények. Annak, hogy ezek a színek ilyen nagy hatással vannak ránk, az egyik oka, hogy az emberiség egységét szimbolizálják — a fekete fajtát, a vörös fajtát, a sárga fajtát, a fehér fajtát, azt, hogy mind testvérünk. A szavak is szimbólumok, és nagy erőt hordoznak, különösen a nevek. Persze nem az olyanok, mint Charles, Dick meg George. Az ilyenekben nem sok erő van. De az olyan elnevezések, mint Vörös Felhő, Fekete Szarvas, Forgószél, Két Hold, Sánta Oz - kapcsolatosak a Nagy Szellemmel. Minden indián név mögött egy történet rejlik, látomás, jósálom-kérés. A név eredete nagy adományok forrása; bennünket a nevünk a természethez, állatfajtákhoz köt. Erőt kapunk általa. Az indiánnak a neve támasz, erőt meríthet belőle. A te neved egyedül és kizáróag a tiéd - ez nem holmi Dick-, George-, Charles-ügy. Minden indián névnek története van, amelyet kívülállók nem tudhatnak, hacsak el nem mesélik nekik. Vegyük példáid egyik híres főnökünk nevét: Man-Afraid-Of-His-Horse - Lovát Félik. A fehér emberek nyelvén furcsán hangzik. Lovát Félik egy szer csatába vitte a harcosait, és az ellenség megfutamodott. Jutalmul adták neki a sámánok ezt a nevet, ami tulajdonképpen azt jelenti: ez a férfi olyan bátor, úgy félnek tőle, hogy az ellenségei már akkor megfutamodnak, mikor a lovát meglátják, még ha ő nem is ül rajta. Erőtől duzzadó név. A főnöknek a nevéhez méltóan kellett élnie. Azon a néven kívül, amelyen ismertek bennünket, nekünk sziúknak volt még egy titkos második nevünk is, melyet soha nem mondtak ki. Ez volt a mi jósors-, hosszúélet-nevünk. A kisgyerek néha a nagyapjától vagy egy sámántól kapta a titkos nevét, de a legjobb volt egy ivígdé- től kérni. 11 Indián vallás. Követői a hallucinációkat keltő pejot kaktusz rituális fogyasztásával révüléses állapotba kerülnek. A múlt század vége felé keletkezett, részben keresztény, részben hagyományos indián képzeteket ötvöző vallási irányzatot 1918-ban ismerték el - elsőként Oklahoma államban - önálló egyházként. A pejot evését azonban hivatalosan csak 1970 óta engedélyezik a vallás híveinek; korábban vagy szemet hunytak felette a hatóságok, vagy üldözték. A wígdé olyan férfi volt, aki asszony módra öltözködött, úgy nézett ki és úgy viselkedett, mint egy asszony. Ezt vagy a saját akaratából csinálta, vagy egy álomnak engedelmeskedett. A wígdé-k mások voltak, mint általában a férfiak, de a Nagy Szellem tette őket ilyenné, és mi így fogadtuk el őket. Ügy tartottuk, hogy jóserejük van, és a titkos név, amit egy wígdé ad egy gyermeknek, különösen nagy erejű és hatékony. A régi időkben a gyermek édesapja egy jó lovat adott a wígdé- nek cserébe az ilyen névért. A fehér embereknek a szimbólumok csupán érdekességet jelentenek, amik felett el lehet töprengeni, szórakoztató észjáték. Számunkra ez sokkal-sokkal több. Nekünk az élet szimbólum, amit meg kell élni. Látod, vörös földet szórok a padlóra. A tenyeremmel elegyengetem, és egy sastollal elsimítom. Most az ujjammal kört rajzolok bele, a kör végtelen. Az emberalak a kör része. Az alak én vagyok. Az alak szellem is. Az alak fejéből négy szarv áll ki. A négy szelet jelképezik. A végükön kettéágaznak, jó és rossz részre válnak. A villa rossz részével meg lehetne ölni valakit. Ha újra ránézel a végtelen körre, láthatod, hogy félholdat is formáz. A hüvelykujjammal huszonnégy pontot nyomok a kör köré. Azt a huszonnégy új sámánt jelentik, akikről régóta tudom, hogy nekem kell őket majd beavatnom. Tizennyolcat már beavattam. Egy bölcs öregasszony egyszer azt mondta nekem, hogy miután az utolsót beavattam, meghalok. Beláthatod, hogy nem sietem el a dolgot. Tanulmányozd át alaposan a földképemet. Olyan szellemi jelkép-rajz, amin egy férfinak el kell gondolkodnia. A huszonnégy pont mást is jelent: a világegyetem négy fő irányát, négy-négy pont az északit, a keletit, a nyugatit, a délit, az égboltot fölöttük és a földet alattuk. Kinyújtom a békepipámat sorba mindegyik irányba. Most eggyé váltunk a világmindenséggel, minden élőlénynyel, része lettünk a körnek, mely végtelen. Azt jelenti ez, hogy mi már régen itt voltunk, mielőtt az első fehér ember ideérkezett volna, itt vagyunk most is, és itt leszünk még akkor is, amikor eljő az idők - az indián idők - végzete. Mi élni fogunk! És most szívjuk el a pipát. Hó- hécsédu.